A hajléktalanellenes demagógia

2018.10.19

Ki az utcára, tegyünk hajléktalanná mindenkit, s ez a kisgyerekes családokra különösen vonatkozzék! - sugallja az önkormányzatok kilakoltatásokat érintő eljárásairól A Város Mindenkié (AVM) csoport, amely 2009 augusztusában alakult olyan hajléktalan emberek és szövetségeseik részvételével, akik tenni akarnak egy egyenlőségen alapuló és igazságos társadalomért. Legalábbis ők ezt állítják magukról, de erre később még visszatérünk.

A csoport szeptember 29-én, immár nyolcadik alkalommal szervezte meg a lakásmenetet - nem összekeverendő a békemenettel, bár az áthallás vitathatatlan -, egy felvonulást a lakhatáshoz való jogért, ahol a pride-os transzparensektől az LMBTQ-közösség molinóján át az örökbecsű Papp Réka "Hát Akkor Európa Iszlám Lesz" Kingáig minden kisebbség képviseltette magát. Október 14-én pedig kortárs írók, színészek, rendezők, riporterek és civil szervezetek képviselői közösen tiltakoztak az új, hajléktalanok közterület-használatára vonatkozó jogszabály hatálybalépése előtt egy nappal.

A múlt vasárnapi tüntetésen részt vett - a teljesség igénye nélkül - Hernádi Judit, Parti Nagy Lajos, Mécs Imre és Sándor Erzsi, s a megmozdulásuk azt üzente, hogy helytelen a kormány azon életmentő törekvése, amely a hajléktalanokat télen fűtött szálláshelyekre tereli az erdőkből vagy a közterületekről. Ebből az a logikus következtetés vonható le, hogy a hajléktalanok vagy nyugodtan fagyjanak meg a szabadban - de legalább szabadon -, vagy a kormány minden bokor alá egyesével vigye el a segítséget. Utóbbi különösen életszerű megoldás, ugyebár.

De vissza a kilakoltatásokhoz, amelyek az AVM szerint nemcsak embertelenek, de igaz­ságtalanok is, mivel családok mennek tönkre, de ígérik, idén ősszel újra benyújtják majd törvényjavaslatukat, amelyben követelik a gyermekes családok lakhatáshoz való jogának törvénybe foglalását. Helyben is vagyunk, jogok, hát persze. Na és a kötelességek? Mi történik, ha feltesszük azt a kellemetlen kérdést, hogy a családok vajon biztos, hogy a kilakoltatás során mennek tönkre, vagy már azt megelő­zően tönkrementek?

Az ok és az okozat összefüggése ugyanis ez esetben sem mindegy, ám ez persze máris felvetné a következő, még kínosabb kérdést, jelesül a személyes felelősség kérdését a gonosz Orbán-diktatúra felelősségével szemben. Persze ahogy a szívszorítóbbnál szívszorítóbb történeteket olvashatjuk az AVM oldalán, abból arra következtethetünk, hogy ők ezt a kérdést aligha szeretnék feszegetni, mivel egyetlen leírásban sem szerepel az a mondatrész, hogy "utcára kerültem, pedig mindig pontosan fizettem a lakbért".

Szarka Alexandra, az AVM egyik aktivistája promóciós célokkal még az ATV-be is ellátogatott a rendezvényt megelőzően, a csatorna felvezetője pedig így hangzott: "Azt kifogásolják, hogy ma Magyarországon bárkit utcára lehet tenni, bármilyen elhelyezés biztosítása nélkül." Nos, ez az állítás sem de facto, sem de jure nem állja meg a helyét, konkrétabban fogalmazva orbitális nagy hazugság. Valóban bárkit utcára lehetne tenni? A lakástulajdonosokat és azokat a bérlőket is, akiknek nincs jelentős tartozásuk? Miért nem rögvest az egész magyar társadalmat?

De ha már itt tartunk, az sem teljesen világos, hogy ez a csoportosulás mit ért egészen pontosan saját névválasztása alatt. A város mindenkié? Ha egy-egy városban mindenki sétálhat az utcán, parkokban, vagy fizetés ellenében igénybe veheti a tömegközlekedést, egyszóval használhatja a város infrastruktúráit - még azok is, akik életükben egy fillér adó befizetésével nem járultak hozzá a nagy közös kasszához -, ez esetben értelmezhető az elnevezés. De azt nem jelentheti, hogy a város bármely ingatlanába bárki kedve szerint beköltözhet, és élete végéig lakhatja úgy, hogy sem a használatáért, sem a közüzemi szolgáltatásokért nem fizet.

Ez még Gyurcsány elzabrált villájára is igaz, pedig istenemre, magam is szívesen végignézném, ahogy a Szemlőhegy utcai szerény hajlékba szociálisan rászorulók költöznének be önkényesen! Ám sajnos ha ez utóbbiról van szó, akkor az AVM önleírása, amely szerint "egyenlőségen alapuló és igazságos társadalomért" kívánnak tevékenykedni, egészen biztosan nem valósul meg, sőt működésük jóval inkább az igazságtalan társadalmi elosztás irányába navigál.

Visszatérve a televíziós promócióra, az aktivista hölgy büszkén vállalta, hogy a médiát fegyverként használják, persze azt már nem tette hozzá, hogy ezzel gyakorlatilag megzsarolják és a kegyetlen kizsákmányolók szerepében tüntetik föl azokat az érintett önkormányzatokat, amelyek ezt az egyébként szörnyen nehéz döntést kénytelenek meghozni.

Hatnak a könnycsatornákra, és valóban, elég megnézni azt a négyperces reklámfilmjüket, amelyben több ismert arc, elsőként Alföldi Róbert - ki más - egy leendő hajléktalan bőrébe bújva vázolja föl megrendülten, hogy "Egyedül nevelem a gyerekeimet egy önkormányzati lakásban. A végrehajtó szeptember végén ki akar lakoltatni. Erről három napja kaptam értesítést." Sajnos azonban az ő története is befejezetlen marad, mert nem teszi hozzá, hogy "pedig fizettem a bérleti díjat!", arról nem is szólva, hogy Alföldi művész úr, mint az utcára kényszerülő szerencsétlen megszemélyesítője, nos, finoman szólva is több mint hiteltelen.

A beszélgetés csúcspontjára azonban kétségtelenül akkor ért, amikor a műsorvezető szakértői példákat hozott föl, amelyek szerint a gyerekek olyan traumaként élik meg a kilakoltatást, mint a fegyveres konfliktusokat. De - tette hozzá - ezt természetesen ilyen mélységeiben a hírek sosem mutatják be. Nos, ez nagy kár, de talán oka van, amiért erről nem beszélnek: még kiderülne, hogy apu és/vagy anyu életvitele jóval nagyobb traumát okoz a gyerekeknek, mint egy kilakoltatás.

Végül a műsorvezető és vendége megállapodtak abban, hogy érthetetlen, az önkormányzatok miért nem hosszú távú megoldásban gondolkodnak, miért jobb utcára tenni saját kerületük polgárait, s ehhez egy aktuális ferencvárosi példával szolgáltak. Na nem kibontva, hanem csak úgy nagy vonalakban.

Pedig ha kibontották volna, elmondhatták volna, hogy az inkriminált lakást a bérlők 2000 és 2008 között szociális bérlakásként bérelték a ferencvárosi önkormányzattól havi 16 660 forintért. A bérleti szerződésüket azonban az önkormányzat 2000 és 2008 között lakásdíjtartozás miatt több alkalommal felmondta, 2008-tól pedig jogcím nélkül használták az ingatlant, és a helyzet rendezése érdekében 2016-ban kötött részletfizetési megállapodást sem tudták teljesíteni.

Ezért 2018-ban a megátalkodott és gonosz ferencvárosi önkormányzat - a méltánytalanul rövid, 18 éves türelmi idő után - a kilakoltatás végrehajtása mellett döntött, minek folyományaként az ifjonti lelkesedéssel ücsörgő AVM-aktivistákat egyesével cipelték el a kiérkező rendőrök a lakás ajtaja elől. S annak ellenére, hogy a bérlők nyolc éven keresztül csupán foghíjasan fizették a havi 16 660 forintos bérleti díjat, illetve az utána következő tíz évben jogcím nélkül használták a lakást, mindez szomorú-e? Igen, az, nagyon is szomorú. De nem igazságtalan.

Igazságtalan az volna, ha egyes munkaképes szülőkkel bíró családoknak ellenszolgáltatás nélkül biztosítaná a társadalom azokat a lehetőségeket és szolgáltatásokat, amelyekért más családok dolgoznak és fizetnek. Ugyanis nincs olyan önkormányzat, sem kormány, amely úgy tudna adni bárkinek is bármit, hogy azt valaki mástól előtte el ne vette volna. Az ingyenes tankönyv a rászoruló gyerekeknek és az ingyenes iskolai étkezés sincs ingyen, mert a közös kasszából finanszírozza a mi kis diktatúránk. Ezt jó, ha tudjuk, mielőtt ismét belefognánk a fölöttébb sikeres szocializmusunk építésébe.