Az ellenzéki pártok nem érdekeltek abban, hogy kiénekeljék alóluk a szavazóikat

2018.04.20
Forrás: 888.hu
Forrás: 888.hu

Vajon miért hitte el választás előtt a többség, hogy kisebbségben van, és most miért hiszi magát a kisebbség többségnek? A hála miért nem politikai kategória, mi történt tulajdonképpen Hódmezővásárhelyen, az ellenzéki pártok pedig meddig támogatják azokat az utcai tüntetéseket, amelyek célja, hogy kiénekelje alóluk saját választóikat? Mik lehetnek Gyurcsány Ferenc hosszú távú tervei, és mire számíthatunk Brüsszeltől? Vagy mit gondoljunk azokról, akik ugyan kifejezetten haszonélvezői voltak és lesznek is a Fidesz rendszerének, mégis ellene szavaztak? Kiszelly Zoltán politológust kérdeztük, aki nemcsak a politikai ismeretlenekről beszélt kendőzetlenül, de a korrupciós vádakról alkotott véleményét is megosztotta velünk.

Miért hitte el választás előtt a többség, hogy kisebbségben van, és miért hiszi a kisebbség most, hogy többségben van?

A nép döntött, egyértelmű a választás eredménye, és a közvélemény-kutatások már a választás előtt is határozott Fidesz győzelemről beszéltek. Ennek a mértéke persze nem volt világos, de a legtöbb elemző abszolút többségből indult ki, a Medián kétharmadot mért.

Ők egy kicsit föl is mérték, ugye?

Igen, 142 mandátumot jósoltak, de az ötven százalék körüli Fidesz támogatottság abszolút bejött, tehát igazából azt lehet mondani, hogy az ellenzék szokás szerint hangosabb volt, de nem tudott mozgósítani. A fővároson túl nem is nagyon léteznek ellenzéki pártok, nincsenek struktúráik. Ezzel szemben a Fidesz képes volt mozgósítani, és ezek a számok végül nagyon jól megközelítették a valós eredményt.

Hódmezővásárhely ennyire félrevitte őket?

Önhitté tette őket. Ha megnézzük, nem történt más Hódmezővásárhelyen, minthogy az összes ellenzéki párt szavazója egy jelöltre szavazott, míg a Fidesz támogatottsága csak kicsit növekedett. Ebből pedig azt gondolták, hogy a magasabb részvétel az ellenzéknek kedvez, illetve, ha mindenhol egy jelöltet állítanak, akkor le tudják győzni a Fideszt ott is, ahol egyébként erős a jobboldal. Nos, ez tévhitnek bizonyult, pedig a tankönyv valóban azt mondja, az alacsonyabb részvétel a kormánynak kedvez, míg a magasabb részvétel protestet jelent, és ez utóbbi általában a kormánnyal szemben jelenik meg. De emlékezzünk vissza 2002-re, amikor az első forduló 71 százalékos eredménye a jobboldali szavazók megjelenése miatt emelkedett 73 százalékra. Tehát Magyarországon ezzel az elmélettel ellentétes tapasztalat is volt már, és most szintén az derült ki, hogy a Fidesz, amely néppártként működik és intézményrendszerével az egész országban jelen van, tudott mozgósítani, míg az ellenzéki pártok, amelyek vidéken szervezetileg nincsenek jelen - a Jobbik, vagy egy-két folt kivételével -, azok nem tudtak mozgósítani.

Azért azt sejthették, hogy Hódmezővásárhely speciális eset volt, mivel épp egy olyan embert tudtak kiállítani, aki akkor, abban a pillanatban hitelesnek bizonyult. Persze némelyek fejében még az is felmerült, hogy a Fidesz közvetett módon részese volt az eredménynek, mondjuk úgy, hogy látták az irányokat és hagyták. Ez lehetséges?

Nem. Egy párt mindig nyerni akar. De ha megnézzük, az egész médiában két hónapon át másról sem beszéltek, mint Hódmezővásárhelyről. Valóban egy jobboldali, helyi szinten ismert jelöltről volt szó, a kormánypárti média rendesen be is támadta, ez nem biztos, hogy hasznos volt, illetve a Fidesz elkövette azt a hibát is, hogy helyi, és nem országos kampányt vittek, ráadásul nem a migránstémát helyezték a középpontba, hanem az eredményeket. A hála pedig tudvalevőleg nem politikai kategória, tehát amikor azt mondták, hogy épül majd gyorsvasút Szegedre, erre az ellenzéki jelölt úgy reflektált, hogy oké, de ha rám szavaz, akkor az Ön háza előtt is lesz megálló.

Miért nem politikai kategória a hála? Hiszen az eredmények többnyire szemmel láthatóak, kézzel foghatóak.

Igen, csak aki ezzel kampányol, annak hozzá kell tennie azt is, hogy ezek az eredmények veszélybe kerülhetnek. A migránstémában a Fidesznek óriási tartalékai voltak, hiszen már 2016 októbere is megmutatta, hogy 3,3 millióan szavaztak a bevándorlás ellen. A Fidesznek 2,3 millió körüli szavazótábora van, tehát látszott, hogy bő egymillió emberre számíthat ebben a kérdésben. Amellett az is mozgósító erőként hatott, hogy a kutatások szerint Orbán Viktort sokkal többen akarták miniszterelnöknek, mint bármelyik ellenzéki kihívóját. A kampányuknak tehát sikerült elmondani főleg a vidéken élő, szegényebb embereknek, hogy bizony volna mit veszíteniük, hogyha ránk zúdulna évi több tízezer migráns. No meg akik közelebb élnek a természethez, a valláshoz, a családhoz, többségében jobboldali emberek, ők tudják, hogy nincs még egyszer 150 évünk egy muszlim invázióra.

Vajon belegondolnak-e a tüntetők, az ellenzéki pártok, illetve a médiájuk, hogy a győzelemhez arra a több mint 2,8 millió emberre is szükség van, akik most a Fideszre szavaztak? Arra gondolok, hogy nem kontraproduktív-e ezeknek a szavazóknak a lehülyézése?

Ez nyilván kontraproduktív, mint ahogy az erdélyi magyarok lerománozása is ugyanolyan kontraproduktív volt. Igazából azt lehet látni, hogy az ellenzék a sanyarú helyzetéből próbál valahogy kijönni, csak épp rossz eszközöket használ. De mint mondtam, vidéken leépültek az ellenzéki pártok, az emberek nem lelkesedtek az ötleteikért. A mostani választási rendszer a nagy tömböknek kedvez, a Fidesz képes is volt a jobboldali, polgári szavazókat egyesíteni, és ha egy töredezett ellenzék áll vele szemben, akkor az sosem nyerhet. Lényegében ez a tüntetéshullám is azt a célt szolgálja, hogy a felháborodásában, csalódottságában egymásra talált ellenzéket egyben tartsa.

Ez azért fából vaskarika, nem?

Nem, ez a választási rendszer logikájához való alkalmazkodás...

A tartalomra gondolok.

Ja! Hát a probléma ott van, hogy igazán nincs jó válasz. Május 8-ig szerintem folytatódik ez a tüntetéshullám, utána pedig majd a Parlament veszi át a politika központjának a szerepét. Addig tehát még várható tüntetés. Gulyás Márton egy évvel ezelőtti tündöklése a példa, amikor kiengedték, sokan várták a Szabadság téren, a Közös Ország Mozgalom meghirdetésekor viszont már kevesen csatlakoztak hozzá.

Tehát mielőtt sorozat lenne a tüntetésekből, kifullad a történet?

Igen, én ezt várom. Mint mondtam, a politika arénája, központi színpada a Parlamentbe tevődik át. Bár megkísérlik egyben tartani a szavazóbázist, de nincs karizmatikus vezetőjük. Orbán Viktornak azért sikerült ugyanez a mutatvány 2002-ben, mert egyrészt ott volt ő, mint karizmatikus vezető, másrészt meg ott volt egy meglévő intézményi pártstruktúra is. De most e két opció közül egyik sincs meg, amellett az ellenzéki pártok nem érdekeltek abban, hogy kiénekeljék alóluk a szavazóikat, ezért előbb-utóbb ők már nem fognak úgy mozgósítani a tüntetésekre, mint az elején.

Ők is kaptak fricskákat.

Hát, megszavaztatták a tüntetőket, hogy ezeket a bukott, ellenzéki politikusokat választják-e, vagy inkább az új mozgalmat? És az ott jelenlévők többsége az új mozgalomra szavazott, nem pedig az eredménytelen politikusokra. Ez pedig nyilván konfliktushelyzet, ezért az ellenzéki politikusok hosszútávon nem lesznek érdekeltek a mozgalom támogatásában. Egyébként ugyanez történt tavaly is, az olimpiai álom legyilkolásánál, amikor a Momentumot kezdetben lelkesen, később azonban már csak muszájból, kényszeredetten támogatták, mert rájöttek, hogy valójában a politikai konkurensük. A parlamenti pártok tehát kihátrálnak majd, ahogy eddig is az összes ilyen szerveződés mögül, gondoljunk csak a Szolidaritás Mozgalomra; ott sem volt érdekük, hogy egyenrangúként emeljenek be egy olyan felet, amely nem mérettette meg magát a választásokon, és nem tudni, hányan támogatják.

Lényegében ezek destruktív menetelések, nem lehet, hogy ezért is huny ki a lángjuk? Említetted a NOlimpiát, amely szintén arról szólt, mi ne legyen, mit ne tegyünk meg, mi nem jó, Orbán takarodj, ugye, de nem volt benne az, hogy mi legyen. A szokásos patronokon kívül persze, amelyeket mára jócskán kiüresítettek.

Nyilván az ellenzéki pártok keresik az eszközöket. Általában, amíg valaki ellen kell összefogni, addig van egy egység, de amint elérik a célt, onnantól kezdve szétesik ez a kényszeregység, mert a közös ellenség megszűnik.

És nincs értékközösség sem.

Én versenyhelyzetről beszélek, azaz az ellenzéki pártok versenyhelyzete nem változott a választások előtti helyzethez képest, csak a pártok pozíciója gyengült. Ez az utcai mozgalom pedig versenyez a parlamenti pártokkal, de versenyez a többi hozzá hasonlóval is, például a Közös Ország Mozgalommal, amely leszálló ágban van. A mostani még felszálló ágban van, de nem tudjuk, mikor fog kipukkadni. A magyar emberek demokratikus gondolkodásúak, a választás megtörtént, a nép döntött, a súlypont átkerül a Parlamentbe és tudjuk, hogy négy év múlva lesz a következő választás. Az utcai tüntetők, amikor rájönnek, hogy nem lesz új választás és marad a Fidesz-kormány, akkor előbb-utóbb beletörődnek, és onnantól kezdve a mozgalmuknak is kezd leáldozni. Magyarországon 1990 után egyébként sosem működött az utcáról történő kormánybuktatás.

Többen beszéltek már arról, hogy egy nagy gyűjtőpártra volna szüksége az ellenzéknek, de rögtön felmerül a kérdés, hogyha a sok kicsi nem tudott összefogni, akkor miért gondolja bárki is, hogy ugyanazok az emberek, akik a kis pártok képviselőiként hallani sem akartak egymásról, majd egy nagy pártban képesek lesznek a harmonikus együttműködésre? A belbecs ugyanaz marad, nem?

Hát, nem biztos, hogy ők ezt így gondolják. Mint mondtam, az ellenzéki pártok között is megmaradt a versenyhelyzet; az egyik ilyen az MSZP-DK és a Jobbik közötti versenyfutás a váltópárt szerepéért. Utóbbi nem tudott egyértelműen a váltópárt pozíciójába kerülni, de mindkét csoportosulás továbbra is ugyanolyan erős, mint a másik, ezért egymással versenyeznek.

Ha már itt tartunk, mi lesz az ellenzékkel? Kiüresedett a szellemi holdudvar, a valósággal szembenézni nem tudó, vagy nem akaró értelmiségi réteg támogatja őket, többségük megélhetési politikus és nincs hiteles utánpótlás sem. A régi arcokból lehet valami újat építeni?

Nyilván nem, ezért is van esélyük új pártoknak. Ha megnézzük, jól szerepelt a Momentum, 3 százalék körüli, de a Kutyapárt is 2 százalék körüli eredményt ért el - ez mind kritika. Az ellenzék valóban kiüresedett. Négy évig a demokráciát féltette, kétharmad lett belőle, majd 2014-től újabb négy évig az oktatás, egészségügy, korrupció témáiról beszélt, erre megint kétharmad lett belőle. Azaz nem jó témákat választanak. Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy ő még szeretne miniszterelnök lenni, ha úgy tetszik, ágaskodik az ambíciója, de csak akkor lehet ismét miniszterelnök, ha egy 20-30 százalékos párt áll mögötte. Na most, ő nulla százalékról indult 2011-ben az utódpárt utódpártjaként a DK-val, most pedig majdnem 6 százaléka van. Tehát úgy képzeli, hogy 2022-ra 20-30 százalékra feltornásszák a DK-t, ehhez a többi pártot persze le kell darálnia, és a szavazóikat elhalásznia. Az egy nagy demokrata párt tehát, amelyről Gyurcsány beszél, az ő vezetése alatt állna.

Nem is hittem mást.

A többi esélytelen politikusra pedig csak akkor van szüksége, ha azok hűségesküt tesznek neki, mert valójában a többi párt szavazójára van szüksége. Emlékeznünk kell, hogy úgy Bajnai Gordon, ahogy Botka László is kerülte Gyurcsányt, aki tehetségesebb politikus ugyan, mint ők voltak, de nem a kormányzásban, hanem a kampányolásban és a machinációkban jeleskedett. Ezért kerüli mindenki Gyurcsányt, ő meg ezért menetel előre, mint egy makedón phalanx. Az 5-6 százalékot most már nehéz elvenni tőle és abban bízik, hogy 2022-re a Parlamentben ő lesz Orbán Viktor ellenfele, a szócsaták pedig talán a Parlamenten kívül is őt emelik az esélyes szerepébe.

A Jobbikról keveset beszélünk, pedig több szavazatot szerzett, mint 2014-ben. Ha attól eltekintünk, hogy Vona Gábor célkitűzése, a kormányváltás eleve irreális volt, és azt nézzük, hogy a néppártosodás útján a Szürke Farkasoktól a Spinoza Házig mindenféle igényt igyekezett kiszolgálni, akkor nem meglepő, hogy mégis képes volt javítani az eredményein? Nagy volt a fluktuáció, de mégis, kik mentek el, és kik jöttek?

Vona Gábor valóban harmadszor fogalmazott meg irreális célt, mivel már 2010-ben és 2014-ben is miniszterelnök akart lenni. A mostani választás a néppártosodási stratégia tesztje volt, és azt látjuk, hogy nem tudta nagyságrenddel növelni a szavazói számát, csak néhány tízezerrel, mondjuk 70-80 ezerrel, ez pedig nem tekinthető jelentős eredménynek. Ha másfél millió szavazója lett volna az egymillió helyett, akkor igen, akkor beszélhetnénk érdemi változásról.

Honnan jött és hová ment az a nény tízezer?

Becsléseink lehetnek csak. Ha azt nézzük, hogy Morvai Krisztina, aki a Fidesznél kezdte el a pályafutását és 2009-ben elvitt két-három százalékot, most visszahozta ugyanazt, mivel a Jobbik besimult a bevándorlásbarát ellenzék soraiba. Gyurcsány ugyebár megtette azt a szívességet, hogy Szél Bernadettet erkölcsileg korrumpálta, amikor visszaléptette jelöltjét a javára, s ő le is ült Gyurcsány asztalához, ami elég sokat ártott az LMP-nek. De március 15-én a Jobbiknak is ártott azzal, hogy kezet nyújtott feléje, s bár a Jobbik próbált ez elől elmenekülni, mint korábban Bajnai, meg Botka, de mégis...

A halálos ölelés működött.

Igen. Ki lehetett mondani, hogy aki a Jobbikra szavaz, az Gyurcsányra szavaz.

És kik jöttek?

A bizonytalanok köréből, de a kiábrándult baloldali, MSZP-s szavazók köréből is jöhettek újak, emlékezzünk csak vissza Botka László téblábolásaira. A tűzfalakat Heller Ágnes és más liberális értelmiségiek lebontották, így jó néhány szavazót átfújhatott a szél, de Simicska médiái is a Jobbiknak kedveztek, sokat segítettek abban, hogy a veszekedő baloldaliakhoz képest a Jobbik tűnjön az esélyesebb befutónak. Vona Gábor pártja azonban végül mégsem tudott elhúzni a veszekedők mellől. Egy darabig talán tényleg esélyesnek tűnt, de aztán ahogy a baloldal összeszedte magát, az MSZP alkut kötött a Párbeszéddel, és ez kezdett kiegészülni más, kisebb pártokkal, onnantól kezdve a Jobbik helyzeti előnye olvadt és a végére nem tudott tovább nőni.

Mit gondolsz, Heller Ágnes és a fővárosi liberális értelmiség valóban komolyan gondolta a Jobbik elfogadását, vagy ez a közeledés csak taktika volt a részükről, s abban bíztak, hogy a megfelelő pillanatban majd kivéreztetik őket? Mert bevallom, nehéz elképzelnem, hogy ezek az emberek őszintén a keblükre ölelték volna Vona Gábort és a pártját.

Hát igen, ez jó kérdés. Én elsősorban a "Bitó-szalonnak" titulált gondolkodásmódot látom ebben - egy kockás papírra leírják, hogy van egymillió baloldali szavazó, meg egymillió Jobbikos, és ez együtt ugyanannyi, mint a Fidesz kétmillió szavazója. No meg abban bíztak, hogyha ezt sikerül összeadni és a protest nekik kedvez, akkor győzhetnek. A Jobbik-elittel kellett megegyezniük és az látjuk, hogy a színfalak mögött volt is erről szó, hiszen a kutatások megmutatták, hogyha a Jobbik Budapesten visszalépett volna, akkor a szavazói a Fideszre szavaztak volna, azaz a Jobbik szívességet tett a baloldalnak azzal, hogy a fővárosban nem léptetett vissza jelöltet. De vannak olyan gondolatok is - és ezek már az összeesküvés kategóriájába hajlanak -, hogyha a Jobbikot is a bevándorlásbarát tömb részévé teszik, az megkönnyíti majd a szavazóik integrálását. Nem mellesleg ezt látjuk most az utcai tüntetésen is, hogy kimennek a Jobbikosok az Árpádsávos zászlókkal, mellettük meg vonulnak a DK-s "munkásőr" nyugdíjasok.

Azért egy nemzeti radikális szavazóval elfogadtatni azt, hogy a bevándoroltatás jó dolog, elég meredek, nem?

Szerintem ott már nagyon kevesen vannak a nemzeti radikálisok közül, sokkal inkább arról lehet szó, hogy akiket odafújt a szél, mert ott éreztek erőt Orbán Viktorral szemben, azokat a szél idővel visszafújja. Most az utcai tüntetésekben éreznek erőt, és ha az egyik ellenzéki párt megerősödik, akkor ezek az ingázó szavazók odamehetnek. A Jobbik a két szék közül a pad alá esett, ugyanis a radikális szavazók elpártoltak tőlük, ahogy az átmenetileg ott időző bizonytalanok is.

Hogyan lehet az ellenzéki szavazókat megszólítani? Persze nem homogén táborról van szó, és a kriptokommunistákkal, a zsigerből gyűlölőkkel nincs mit kezdeni, de sok köztük a bizonytalan, a tájékozatlan, vagy a félrevezetett. Nekik mit tud nyújtani a kormánypárt? Vagy mi a helyzet azokkal, akik abban a "pikáns" helyzetben vannak, hogy míg kifejezetten haszonélvezői voltak és lesznek is a Fidesz rendszerének, mégis ellene szavaztak?

Ez nehéz kérdés. Azt mondják, az ember amíg él, remél. Itt a Medgyessy-szindróma a magyarázat, ő 2002-ben azt ígérte egy tévévitában, hogy minden jót megtart, és kiterjeszti azokra, akik nem, vagy csak keveset kaptak. Aztán ebből lett egy-két év osztogatás, majd következett hat év fosztogatás. Szerintem a fővárosi és nagyvárosi középosztály azt gondolta - mert róluk beszélünk -, hogyha az ellenzékre szavaz, akkor ami jó, az megmarad, ami pedig zavarja őket, az megszűnik. Persze tudjuk, hogy csak rosszabb lett volna, és ilyen szempontból én ezt hiú reménynek tartom, hiszen láttuk, hogy az ellenzéki pártok 24 és 32 százalékos jövedelemadót akartak bevezetni, ez pedig a középosztályt sújtotta volna. Nulla százalékos lett volna a minimálbér, ilyenkor mindenkit minimálbérre szokás bejelenteni, a gazdagok nem adóznak, osztalékban veszik ki a pénzüket, vagy eltüntetik, magyarul teherviselőnek maradt volna újra a középosztály.

A progresszív adós erről szól, csak maga a kifejezés vonzó, a tartalma már nem annyira.

Igen, ráadásul épp ennek a középosztálynak kellene most gyereket vállalnia, vállalkozást indítania, felújítania a házát, és így tovább. A budapestiek tehát, akik a Fidesz ellen szavaztak, nem hitték el, hogy van vesztenivalójuk, nem érezték veszélyben az eredményeket, szemben a vidéki emberekkel. Azt gondolták, hogy a migránskvóta egy kamu, miközben júniusban döntenek róla Brüsszelben, és azt is, hogy majd egy új csapat kevesebbet lop, de láttuk, hogy 2002 után megnőtt a korrupció, az autópálya építéseknél, vagy a 4-es metrónál voltak a legdurvább esetek, amelyek valaha előfordultak.

Mi a helyzet a jelenlegi korrupciós vádakkal?

2010 előtt, ha egy osztrák, vagy egy német cég építette az autópályát, az európai volt, ha most Mészáros Lőrinc épít vagy vesz valamit, az korrupció. A nemzeterősítő politikát, azt, hogy a hazai tőkésosztályt kell létrehozni, hogy a pénz nagy része ne menjen vissza postafordultával nyugatra, na ezt hívják a nyugati cégek korrupciónak. Amikor a Strabagnál a Profil Magazin szerint a "madarak", meg a "virágok" kaptak visszaosztást, az nem volt korrupció. A polgári kormány patrióta gazdaságpolitika keretében a hazai cégeket próbálja az uniós és a nemzeti erőforrásokból támogatni. Ahogy egyébként a németek, osztrákok, svédek is teszik a saját cégeikkel, csak ők ezt már 40-50 éve csinálják, épp ezért tudtak a vállalataik megerősödni. A magyar cégeknek erre csupán 2010 óta van lehetőségük, mert korábban mindent privatizáltak, és minden zsíros falat a külföldieknek jutott.

Egy kicsit még térjünk vissza a szavazókhoz, pontosabban a notórius nem szavazókhoz, róluk mit lehet tudni? Teljesen vak foltról van szó, vagy nagyjából sejthető, kik tartoznak ebbe a táborba?

A politikai névteleneket a társadalom két vége adja, és miután névtelenek a politika számára, ezért nem is tudjuk, hogyan szólítsuk meg őket. Három csoportról beszélhetünk, az egyik a mélyszegénységben élők, ők jellemzően azért nem mennek szavazni, mert nem hiszik, hogy a politika fordítana a sorsukon. A másik egy magas szociális státuszú csoport, akik vagy gazdagok, vagy magasan képzettek, ők fölülről tekintenek ránk és lényegében ugyanazt gondolják, hogy a politika nem változtathat az életükön. A harmadik réteg pedig - talán a legfontosabb - a fiatalok, akik olyan dolgokkal vannak elfoglalva, amelyekhez az államnak alig van köze, vagy semmi köze nincs. Az ő életük a barátok között zajlik és az oktatási, vagy szociális rendszeren, esetleg az életperspektívák kérdésén túl nem igazán foglalkoznak közügyekkel. Még nincs családjuk, még nem nyugdíjasok, de később ők is szavazóvá válnak, ha úgy tetszik, beleöregednek. A woodstocki fiatalokat sem érdekelte a politika, de időközben hetvenéves nyugdíjasokká váltak és azon, hogy szavaznak-e, vagy sem, az egészségügyi ellátásuk múlhat.

Ma ismét tüntetésre számíthatunk, és ilyenkor azért benne van a pakliban a komolyabb rendbontás lehetősége. Saul Alinsky módszerei működtek Ukrajnában, kicsit Macedóniában is. Miért tud működni és hol tud működni a "forradalmi kisokos"? Nálunk miért nem működött, miért vallanak rendre kudarcot ezek a próbálkozások?

Ahol az eliten keresztül működik, például Németországban, ott nincs szükség utcai tüntetésekre, mert a német elit maga hajtja végre a bevándoroltatást. De az USA-ban is, ha Hillary lenne az elnök, egészen más lenne a helyzet. Magyarországon a polgári jobboldal elég tudatos, ismeri a külföldi mintákat, és ki is mondjuk, miről van szó. Ameddig szabadon beszélhetünk, addig nevén nevezhetőek a dolgok, például hogy a Soros és Brüsszel által támogatott NGO-k nem civilek, hanem kőkeményen politizáló szervezetek. És nem a horgászegyesületet kell külföldi ügynöknek megnevezni, hanem azt a nagyjából egy-két tucatnyi politizáló szervezetet, mint ahogy Amerikában is teszik. Amikor erre a polgári oldal felhívja a figyelmet és védelmi mechanizmusokat épít ki, hogy ezeket a támadásokat elhárítsa, akkor nem kínai, orosz, meg török mintákat követ, hanem amerikai, izraeli és olasz mintákat, ahol szintén a bevándorlást támogató, vagy a külföldi befolyással rendelkező szervezeteket és propaganda médiumokat próbálják meg korlátozni. Ez egy egészséges önvédelmi mechanizmus, amely szerencsére nálunk még működik, de a lengyeleknél, cseheknél, szlovákoknál szintén.

Ukrajnában miért sikerült?

Mert ott nagyon kevéssé ment végbe a polgárosodás. Két oligarcha-csapat versenyzett egymással, az egyik mögé beállt Oroszország, a másik mögé meg az USA, és értelemszerűen utóbbinak voltak jobb kártyái. Ennek a hangszerelését láttuk ilyen erőszakos eszközökkel, de minél beljebb jövünk az Európai Unióba, annál kevésbé lehet erőszakos eszközöket használni.

És az Antifák a hamburgi G20-on?

Ott nem az volt a cél, hogy megdöntsék a kormányt, sokkal inkább a balhé.

Jövőre lesznek az európai parlamenti választások, mire lehet számítani?

Úgy gondolom, hogy az ellenzéki pártok jövő májusig külön utakon járnak majd, hiszen ez egy arányos, egyfordulós választás lesz, ott jól fel tudják mérni az erejüket, esetleg a kisebb pártok összekapaszkodnak, mert külön-külön nincs esélyük az 5 százalékot elérni, de a nagyok szerintem külön mérettetik meg magukat. Aztán az októberi önkormányzati választásokig várhatóak visszalépések, illetve összefogás-tárgyalások, ott próbálják majd maximalizálni az esélyeiket. Azaz egy évig konfliktusra lehet számítani az ellenzéki pártok között, majd az EP választások és az önkormányzati választások között pedig koordinációra.

És uniós vonatkozásban?

Ott a várakozások szerint tovább erősödnek majd ez euroszkeptikus, illetve az eurorealista pártok, mivel a nyugati elit nem oszt vissza elég pénzt, a nyugat-európai emberek többsége rosszabbul él, mint négy éve, és az élethelyzetük is romlik. Erre válaszként pedig a brüsszeli bizottság mindent el akar majd követni, hogy a hátralévő egy évben minél több dolgot átnyomjon, ahogy Obama is megpróbálta a szabadkereskedelmi megállapodást áttolni a végnapjaiban.

Brüsszel tehát nagyon fel fogja gyorsítani az integrációs, föderális, Egyesült Európai Államok irányába mutató törekvéseit, de azért azt is látjuk, hogy a visegrádi országok tömbje egységes maradt, a magyarok és lengyelek kölcsönösen megvédik egymás a demokrácia-eljárásnak csúfolt nyomásgyakorlási kísérletben, a migrációs kvóta ellen is egységesen lép fel ez a tömb, ráadásul kiegészülünk minimum az osztrákokkal és a bajorokkal, esetleg egy új olasz bevándorlás-ellenes kormánnyal is.

Tehát az esélyeink jók, de nem dőlhetünk hátra. Új konfliktusok jönnek, ez az év nagyon fontos lesz, hiszen novemberben, Amerikában is lesz időközi választás, a törvényhozás két házának tagjait választják részben, vagy egészben újra, és ha Trump megerősödik, akkor újabb konfliktusok várhatóak. Neki ugyanis nem Oroszország az ellensége, hanem Kína, Németország, Mexikó, Kanada, márpedig ez a konfliktus nyilván Európát is érinti.

Látjuk az ütközőzónákat is, Ukrajnát, Törökországot, Szíriát, Irakot, ahol szintén éles konfliktusok zajlanak, energia- és valutaháború van. Nyugat-Európa és az USA pedig már messze nem tudja fenntartani azt a jóléti modellt, amelyet egykoron, hiszen a gazdasági alapok kimerültek, adósságból élnek, sőt, az adósság mértéke lassan kezelhetetlenné duzzad.

Dél-Európában, Olaszországban a bankrendszer és az államadósság problémás, utóbbi a franciákra is igaz. Tektonikus változásokra volna szükség, kérdés, hogy milyen ajánlatokat tesznek majd az elitek? Nem csak Magyarország kap ugyanis Berlinből és Brüsszelből rossz ajánlatokat, például a kvótát, hanem a nyugat-európai emberek is. Egyre több pénzt vonnak el adó formájában a polgáraiktól és egyre kevesebbet osztanak vissza nekik. Ezt a konfliktust pedig úgy tűnik, nem átmenetileg kell elviselniük, hanem tartós hanyatlási folyamat részesei. A Századvég kutatásában, a Project 28-ban megkérdezték az európai polgároktól, hogy "Mit gondol, a gyereke jobban fog élni, mint Ön?". És erre a kérdésre a nyugat-európaiak többsége nemmel válaszolt, míg a mi térségünkben, ahol kezdünk kijönni a gödörből, jóval bizakodóbbak az emberek, érzik a lassú araszolást felfelé. Szóval valahol félúton majd találkozunk.