Három tőmondat

2020.10.19

Tarts távolságot! Viselj maszkot! Moss kezet!

E három tőmondat ment manapság életet, már ha betartod; egy triász, mely némelyünk számára maga az élet. És bizony, az állítás akusztikája amennyire émelyítően patetikus, gusztustalanul giccses, annyira igaz is. Ilyen időket élünk. Megöregedtünk - mondta egy barátom a minap -, azért érezzük így. Megöregedtünk. Hát te. Én nem. Én csak hozzáfogtam, de még nem fejeztem be.

"Az öregedők orra körül lekopik a szeplő. Ne öregedj, maradj inkább pöttyös." - Kukorelly Endre: Tündérvölgy

Malu horkolása beszűrődik a nappaliból, távoli neszként mosódva össze a hajnali eső sötét kopogásával. Még él, egyértelműen életben van, a nappali szőnyegén fekszik elterülve, látom, ahogy mellkasa ütemes emelkedése lusta táncot jár a csöndes hortyogással. Tegnapelőtt bénult le a bal hátsó lábára, a szteroid ellenére, amelyet épp egy hete kapott, ezért most csak B-vitamint adhatok neki, meg némi porcerősítőt. Ez van. Ő tényleg megöregedett, persze ugyanúgy nem hajlandó tudomásul venni, mint... Az Isten verje meg, mégis, hogyan magyarázzam el egy negyvenkilós német juhászkutyának, hogy mostantól örök szobafogságra ítéltetett? Hogy soha, de soha többé nem futhat szívből, nem őrizheti a házat, és nem vigyázhat ránk? Vagy azt, hogy egyetlen rossz mozdulattól is teljesen lebénulhat, s akkor el kell vennem az életét. Indulok a receptért. Malunak nincsenek szeplői, de a mogyorószín szivárványhártyája pöttyös; szükségem van még ezekre a pöttyökre.

Az állatorvosi rendelő előtt várni kell, aprócska szobában, amolyan veranda-félében. Egy nő ül velem szemben, ölében ölebe, egyikőjük sem tűnik betegnek. Biztosan oltásra jöttek, a kutyának, már amennyiben annak nevezhető az a szörcsögő valami. Az Úrnak aligha lehet kedvére az ember boszorkánykonyhájának ilyetén főztje, rejtély, miért hagyja mégis kotyvasztani a kontárt. Hacsak nem a poén kedvéért. A mopszok a Teremtő teremtményének teremtményei, kész szerencse, hogy a láncolat itt megszakad. A COVID-ra persze még nincs oltás, talán ez is valamiféle földöntúli vicc, egy orrkoppintás, mert felülnézetből módfelett vicces lehet a sok fontoskodó, álarcos hangya. A nő tüsszent, miközben a kutyára hajol, bele a bundájába; biztos puhább érzés, mint a Zewa. Egyébként visel maszkot, torkáról az állára húzta a kedvemért. Ő így értelmezi a tőmondatot. Legalább a távolságot tartja, bár a váró mérete erre csak nagyjából ad lehetőséget. Az ajtórésben megjelenik Laci doktor keze, a receptemet nyújtja, megragadom, és már ott sem vagyok. Kifelé menet tétovázom, szóljak-e a nőnek, hogy maszk nélkül megfázhat a torka?

Képzeld, Danikáék esküvője elmarad! - újságolja anyám, miközben a rendelő felé fuvarozom a szokásos éves kontrolljára. Gyógyult rákbeteg, így COVID ide vagy oda, kell az a labor. Közben elújságolja, hogy a szomszédjának az unokája és annak menyasszonya koronavírusosak lettek, ezért a halasztás. Nem tarthatják meg az esküvőjüket, mert egy másik esküvőn megfertőződtek. Diszkréten röhejes történet, amolyan brazil szappanoperába illő. A rendelőintézet bejáratánál lázat mérnek, kézfertőtlenítenek és útbaigazítanak, majd sorszámot adnak. Sokan várakoznak a labor előtt, de hely is akad bőven, egy méretes táblán pedig piktogramok teszik közhírré a helyi etikettet: tarts másfél méter távolságot, illetve viselj orrot és szájat is elfedő maszkot. A kézmosásról nincs útmutató, az ott dolgozók bizonyára feltételezik - szerintem elhamarkodottan -, hogy az emberek nem fogdosnak össze mindent a bejárat és a labor közötti ötven méteren. Míg várakozunk egy ápolónőre leszek figyelmes, aki csak sétálgat, olykor megállva egy-egy páciens előtt, mintha csak közvélemény-kutatást végezne, vált velük néhány szót. Ahogy közelebb ér rájövök, hogy nem csacsog, hanem instruál, szétülteti az össze nem tartozókat, eltakartatja a maszkokból kikandikáló orrokat. Vajon az individuumoknak a piktogramok mely része nem volt értelmezhető? És akkor tekintsünk el attól, hogy fél éve még a csapból is az a bizonyos három tőmondat folyik! Egy egészségügyi szakdolgozó, aki vehetne vért, vagy végezhetne egyéb szakirányú feladatot, azzal tölti a napját, hogy portást játszik, mert egyszeri és megismételhetetlen embertársaink némelyike képtelen betartani két egyszerű szabályt. Ha hazaérek, ne felejtsem el közzé tenni a neten, hogy a diktatúránk ezúttal ismét fényes bukást aratott.

Az esti híradó szerint mára 1025 fertőzöttel és 28 halottal gazdagodtunk. A koronavírusos esetek száma napról napra emelkedik, az iskolások körében csakúgy, mint más korosztályokban. Szóval széles körben, a társadalom minden szegletében, keresztbe kasul fertőzzük egymást. "Minden szinten, szinte minden" - szólt a Corvin szlogenje a 70-80-as években, ez most majdnem ugyanaz, hangzásra legalábbis, bár a vásárlásba azért mégsem haltak bele ennyien. Merkely Béla professzor azt mondja, buborék lesz a Margitszigeten, amíg a Nemzetközi Úszó Liga birtokba veszi a Duna Arénát. No meg COVID Marshalok. Ez tetszik, nekem is jól jönne egy buborék, Marshalokat pedig kifejezetten szeretnék igényelni, feltéve, ha olyanok, mint a Texas Ranger-ök, vagy inkább, mint Kevin Costner a Yellowstone-ból.

Egy másik adón a tesztekről beszélnek, arról, hogy nem tesztelünk eleget. Még mindig itt tartunk, és én nagyjából április óta nem értem, a tesztelés mennyiben akadályozza a ragály terjedését, ha egyébként az elemi, józan paraszti ésszel felfogható kéréseket - három tőmondat - sem tartjuk be? A tesztek persze nyilván nem haszontalanok, de hogy senkit sem védenek meg a vírusfertőzéstől, az egészen biztos; csupán egy mozgásban lévő masszáról készítenek pillanatfelvételt, amely önmagában a folyamat egészét, főképpen annak további irányát nem befolyásolja. Fél éve élünk együtt a koronavírussal, ez idő alatt meglátásom szerint a társadalmi mellébeszélés összes variációja elhangzott már. Nézzük csak:

Nincs maszk, drága, nem is kell, nem lehet kapni, kell a maszk, miért nincs, a kínai szar, azt sem lehet kapni, ellopták, nem kapok benne levegőt, eladták, varrunk O1G-set, a sál is jó, az se kell, meleg van, nincs elég lélegeztető, van elég lélegeztető, csak túl drága, nem kell ennyi lélegeztető, nem hord maszkot, korábban jött, nem tartja be, később ment el, miért van itt, kevés a teszt, sok a pontatlan teszt, drága a teszt, kit érdekel, nincs is vírus, úgyis meghalna, nekem nem árt, felfújt műbalhé, habcsók influenza, tök mindegy, buli van, csak az öregekre, meg a rákosokra, a gyerekekre nem, a gyerekre is, na és?

Na és nem volna itt az ideje felismerni, hogy önmagától az embert senki sem védheti meg? Persze személy szerint nincs nekem bajom az egyéni felelőtlenséggel, demokratikusan hiszem, hogy mindenkinek jogában áll hülyének lenni, egészen addig, amíg hülyeségének következményei csupán rá hullnak vissza. Csakhogy a ragály nem így működik, a COVID nem válogat, nem érdekli a gazdatest intelligenciaszintje, belátási képessége, egoizmusa vagy épp önzetlensége, nem érdekli, hogy egy transzplantált ismerősömet támadja-e meg, akire valamely felelőtlen hallgatója ráköhögött, vagy egy, a rákkal három éve küzdő barátomat, aki szó szerint a nap minden órájában harcol az életéért. Vagy a 78 éves anyámat. Esetleg egy bulizni vágyó harmincast, aki már abban a korban és társadalomban nőtt fel, amelyben semmiért sem kellett felelősséget vállalnia, és senkivel sem kellett törődnie önmagán kívül. A koronavírus-járvány tükröt tart a társadalmunknak, amelybe ideje volna végre belenézni, majd kimondani, jó hangosan: ha elbukunk, az nem valaki más hibája lesz.

Szóval... nem volna mégis könnyebb betartani azt a három egyszerű szabályt?