Hogy mi a tipikusan magyar?

2018.12.01

A Telekom egyik legutóbbi, közismertté vált reklámfilmje progresszív, 21. századi kísérletet tett arra, hogy választ nyújtson e módfelett bonyolult kérdésre. Elmondásuk szerint provokatív üzenetnek szánták a sokakat felháborító képsorokat, s a jelzőt akár el is fogadhatnánk, amennyiben egy nép, náció, nemzet lesajnálása és vérig sértése provokációnak számít. Én inkább nevezném ostoba tiszteletlenségnek és az arrogáns tudatlanság iskolapéldájának. Azt viszont el kell ismerni, hogy a reklám elérte célját, persze csak akkor, ha pusztán a figyelemfelkeltést célozta. Hogy az eladásokra gyakorolt hatása pozitív, vagy negatív mérleget von majd maga után, ki tudja, de ha véletlenül kiderülne, hogy ez a bájos nemzetközi óriás ezúttal lábon lőtte önmagát, az engem személy szerint roppantul szórakoztatna.

A múlt század során számos, figyelemreméltó kísérlet történt az alapkérdés megválaszolására, közülük is az egyik legismertebb a Szekfű Gyula által szerkesztett tanulmánykötet, amelyet 1939-ben adott ki a Magyar Szemle Társaság Mi a magyar? címmel.

"Feladatunknak azon magyarság megismerését tekintettük, amely reális valóságként él itt előttünk, köztünk, bennünk, élt tegnap és tegnapelőtt, s fog élni holnap is, tekintet nélkül arra, hogy népnek, nemzetnek, nemzetállamnak vagy bárminek nevezzük is" - írja Szekfű az előszóban. A hangsúlyt a folytonosságra helyezi, a továbbiakban pedig a nézőpontok széles spektrumára is rámutat, amikor kifejti, hogy "a feszültségeket, melyek a magyarság reális lényében és alkotásaiban felismerhetők, úgyis megrajzolja mindegyik szerzőnk, s a hozzáértő észre fogja venni, a szellemi élet mily széles köreire terjed ki kutatásunk: benne nép és nemzet, történet és Európa, magas és mély kultúra, test és lélek és szellem... egymást felváltó, egymásba fonódó működését mind megpróbáltuk lerajzolni. Mert mind együttvéve adja azt, amit nemcsak nevezünk, hanem érzünk magyarságnak."

Szekfű és kortársai, köztük a teljesség igénye nélkül Babits Mihály, Kodály Zoltán, Eckhardt Sándor, vagy Keresztury Dezső, a saját szakterületükön belül igyekeztek a magyarság egyediségét megragadni, s megtalálni az objektív tudományos megismerés módjait. A szemlélet már önmagában is hűsít és megnyugtat, az olvasót pedig távol tartja a "tévelygésektől, az illúziótól, az ingoványba süllyedéstől", szemben a Telekom szándékával, amely - egyetlen szóba sűrítve - inverze mindannak, amit Szekfű és társai célul tűztek ki maguk elé, jelesül a magyarság mibenlétének megfejtését.

A szolgáltató werkfilmjében elárulja, hogy nem pusztán reklámról van szó, hanem társadalmi vállalásról (!), s ez lényegében annyit üzen, hogy magyarnak lenni egy szörnyen negatív, szégyenteljes állapot, egyszerűen ciki, de szerencsénkre ők nagyvonalúan megmutatják nekünk a sötétségből kivezető utat. Légy technokrata! Ha nő vagy, légy férfi, növessz bicepszet, beszélj férfihangon! Legyen robotkarod, szállj el virtuális szemüvegben, dobd el a népviseletet, s vele együtt a múltadat is. Arról nem szól a fáma, hogy akinek nincs saját múltja, annak saját jövője sem lehet, persze, hogy nem, épp ez a manipuláció lényege. Ne légy tahó, azaz ne légy magyar! De mi a tipikusan magyar? "Azt mi döntjük el" - mondja ki a film végén az arrogáns és ellentmondást nem tűrő ítéletet a "most generáció" egyik tucatarca, mögötte pedig a stáb, köztük egy Magyarországon menedékjogot kapott szomáliai lánnyal. Vajon ő volna a tipikusan magyar? Vagy csak olvasta Szekfűt, a kötet pedig annyira felkeltette az érdeklődését, hogy szükségét érezte arcát felvállalni egy ilyen nemes célokat szolgáló reklámfilmben? Hát persze...

Hogy mi a magyar, az mindannyiunk számára mást és mást jelent, de a különbözőségek mögött felsejleni látszik megannyi sorsmetszet. Mert családi és személyes történetek sokasága rajzolja a magyarság ezeréves arcképét, amely a természetes fény és a megvilágítás nyomán folyton változóban van, ezért árnyalatai hol baljósabbak, hol pedig reménykeltőbbek. Ebben a képben nemcsak nagyjaink - művészek, tudósok, államférfiak és egyházi személyiségek - életműve kristályosodik ki, hanem személyes múltunk, megsárgult leveleken őrzött emlékeink is; szüleink, nagyszüleink és az ő felmenőik történetei rajzolják, s a fájdalmaik úgy tartoznak hozzánk, mint egy-egy régi heg, sikereik pedig jelenünk és jövőnk esélyének zálogai. Na és akkor mi is a tipikusan magyar? Nos, ezt nem egy multinacionális nagyvállalat által kreált, "most generációnak" elnevezett szűk, még a saját identitásában is elbizonytalanított csoport dönti majd el, hanem mi magunk. Mi, akik az őseink verítékével megépített, keresztény erkölcsön nyugvó alapokat a legcsábítóbb szirénhang kedvéért sem kívánjuk lerombolni, s a most mámorának oltárán keserűséggel és vigadalommal tűzdelt múltuk egyetlen darabkáját sem nem óhajtjuk feláldozni. Igen, egyedül mi.