Michael Jordan – Az utolsó bajnokságig

2021.02.04
Fotó: Netflix
Fotó: Netflix

A Netflix tízrészes dokumentumfilm-sorozata Michael Jordanről és a Chicago Bullsról.

A sorozatot egy kosaras barátom ajánlotta, aki annak ellenére, hogy tudta, ha már sport, akkor inkább a tenisz világa vonz, mégis ragaszkodott hozzá, hogy szánjak Michael "Air" Jordanre tíz órát az életemből, s higgyem el, nem fogom megbánni. És igaza lett.

A film kétségtelenül varázslatos sporttörténeti időutazásra invitálja nézőit, számomra mégis sokkal többet jelentett az alkotók személyiségábrázolása, amellyel olyan kivételes tehetségekről adnak átfogó jellemrajzot, mint Michael Jordan (MJ), Scottie Pippen vagy Dennis Rodman. És ez a kép egyáltalán nem olyan, mint amilyet egy átlagember első blikkre elképzel.

Jason Hehir rendező ugyan a hangsúlyt MJ-re helyezi és a Chicago Bulls sikertörténetére, arra, hogyan húzták be az NBA bajnoki címét 1991-től 1993-ig, majd 1996-tól 1998-ig, de majdnem egy-egy teljes epizódot kap Rodman, Pippen, Toni Kukoč és Phil Jackson edző is. Az interjúk számos archív felvétellel tűzdeltek, meccseket, sajtótájékoztatókat idéznek vissza, de a készítők bepillantást engednek öltözői vagy egyéb privát jelenetekbe is. Kifejezetten előnyére válik a sorozatnak, hogy családtörténeti kontextusba helyezi a főhősök beszámolóit, és a kellemetlenebb témák érintésétől sem riad vissza, a közvetlen, laza beszélgetésekkel pedig olyan atmoszférát teremt, mintha csak egy kávézó szomszéd asztalának eszmecseréjébe hallgatnánk bele.

Aligha akad olyan hozzáértő, aki ne ismerné el Jordan tehetségét, az eredményei padig magukért beszélnek, ám a módszerei már inkább tehetik őt megosztó személyiséggé. Némelyek zsarnoknak tartották, de ahogy ő maga is megfogalmazza, csak azok gondolták ezt, akik nem tudtak vagy akartak eléggé győzni. MJ soha senkitől nem kért olyasmit a pályán, amit saját maga ne tett volna meg; otthonról hozta a szemléletmódját, ahol jól megtanulta, hogy semmit sem adnak ingyen, mindenért meg kell dogoznia. Lényegében erről szólt a teljes pályafutása: győzni mindig, mindenben és mindenáron. S mint tudjuk, a vesztest a győztestől csupán egyetlen dolog különbözteti meg, az, hogy utóbbi eggyel többször áll föl. De fontos kiemelni azt is, hogy Jordant mégsem elsősorban a tehetsége repítette a csúcsra - Pippen legalább annyira tehetséges kosaras volt -, hanem a koncentrációra való képessége. Mindig ott volt fejben, ahol lennie kellett: a pályán. Nem a feladat előtt és nem után, hanem akkor és ott.

Dávid Kornél, aki 1999-ben szerződött a Bullshoz, de korábban az előszezonban együtt készült Jordannel, a kérdésre, hogy milyen volt valójában az NBA-legenda testközelből, illetve mit gondol a filmről, így válaszolt: "Velem mindig normális volt. Valószínűleg, mert újonc voltam. Nekünk beavatási szertartáson kellett részt vennünk, ami annyit takart, hogy mi cipeltük a táskákat és szedtük össze a labdákat. A film kiválóan megmutatja, Jordan mennyire akarta a győzelmet. Egy edzésből is képes volt versenyt csinálni. Őt egy cél motiválta: lenyomni mindenkit."

Üdítő az is, hogy az alkotók nem érezték szükségét a rasszista-kártya kijátszásának, sőt ami azt illeti, azt némiképp ki is figurázzák. A sorozatban két amerikai elnök, Bill Clinton és Barack Obama is megszólal, s utóbbi nehezményezi, hogy Jordan nem állt bele egy afroamerikai demokrata képviselőjelölt kampányába. Kisebb botrány is kerekedett ebből akkoriban, mert kiszivárgott MJ egy elszólása, miszerint "a republikánusok is vesznek AirJordant". Hát ilyen fickó volt Michael Jordan, és nem szégyelli; a filmben is nyíltan vállalja apolitikusságát.

De a sorozatban nemcsak Jordan humoros, kendőzetlenül őszinte és kitárulkozó, hanem a megszólaló csapattársai és ellenfelei is; Pippen, az örök második ugyan számos hibát követett el élete során, hozott rossz döntéseket, amelyek a csapattársait is mélyen érintették, mégis annyira őszintén és emberien vall erről, hogy hitelességéhez nem fér kétség. Dennis "Féreg" Rodmannel ugyanez a helyzet: nyíltan vállalja, hogy ő az, aki, és fütyül rá, mit gondolnak erről mások. Azonban azt sem árt észben tartanunk, hogy nélkülük, kettejük kiválósága és odaadó szolgálata nélkül sem Michael Jordan, sem a Bulls nem juthatott volna a csúcsra. És persze azon tény mellett sem szabad elmennünk, hogy a "háttéremberek", a menedzsment, az edzők milyen szakmai profizmussal építették fel és tartották egyben a csapatot, majd vitték győzelemre újra meg újra. Mindenki egyért, egy mindenkiért - mert a kosárlabda is csapatjáték, így egyetlen talentum sem lehet önmagában világklasszissá.

Polgári Szilvia - Politikai látleletek
Minden jog fenntartva 2018-2024
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen!