Szobrok, mártírok, hősök, kommunisták

2018.07.31
Fotó: Vermes Tibor
Fotó: Vermes Tibor

A közelmúltban napvilágra került hír szerint Nagy Imre kommunista miniszterelnök szobra - az alkotóval, Varga Tamással folytatott egyeztetés és a szükséges engedélyek beszerzése után - a Jászai Mari térre kerülhet. A szobor helyére az 1936-ban felavatott és 1945-ig a Vértanúk terén álló Nemzeti Vértanúk emlékművét tervezik rekonstruálni korabeli fényképek, dokumentumok alapján. Az emlékmű áthelyezése ellen Nagy Imre unokája és a Nagy Imre Társaság is tiltakozik, számos közéleti személyiség pedig szintén hangot adott nemtetszésének, ám olyan is akadt, aki üdvözölte a döntést. Elég volt a Nagy Imre kultuszból - írta Trombitás Kristóf, a Mandiner bloggere, míg Jeszenszky Géza, az Antall-kormány külügyminisztere szerint egy nagy hazafi emlékének sárba tiprásáról van szó.

Szerencsés Károly történészt, az ELTE bölcsészkarának egyetemi tanárát kérdeztük arról, hogy harminc évvel a rendszerváltozás után hogyan értékelje e zajos közéleti csörtét az, aki józanul és a lehetőségekhez mérten objektíven kívánja szemlélni a történelmünket, s benne - Révai József szavait idézve - "a moszkvai gránitról lepattant szilánkot", Nagy Imrét.

- Nagy Imre egy kommunista politikus, miniszterelnök volt. Van-e értelme ma arról beszélgetni, vitázni, hogy valaki jó vagy rossz kommunista volt-e?

- Hát ez az! A marxizmus-leninizmus mint kizárólagosságra törő ideológia és a kommunista diktatúra mint a hatalom megragadásának és gyakorlásának eszköze a huszadik században látványosan csődöt mondott. Akik erre tették fel az életüket, nem jó célt szolgáltak. Hogy milyen mértékben, milyen eszközzel vettek részt a hatalom gyakorlásában, az más kérdés. Egészen más a felelőssége egy naiv kommunista sztahanovistának, mint egy ávós verőembernek. Teljesen nyilvánvalónak tartom, hogy a kommunisták között voltak "jó emberek", és a nem kommunisták között is gazemberek. De itt azt hiszem, egyáltalán nem erről van szó.

- Megállja a helyét az az állítás, hogy "Nagy hithű kommunistából a kommunizmus és a szovjet uralom elleni szabadságharc miniszterelnökévé" vált?

- Le kell szögezni, hogy Nagy Imre - nézzük most csak 1945-től - egy volt a legfelső kommunista vezető csoport tagjai közül, akik szovjet segítséggel felszámolták Magyarországon a demokráciakísérletet, emberi és politikai jogokat, és megteremtették a sztálinista uralmat. Rögtön a "nem magyar nemzetiségű" belső kör után következett, állandó rivalizálásban Kádár Jánossal és Rajk Lászlóval. A Rajk-ügy előadója a politikai bizottságban Kádár volt, Nagy helyeselte viszont Kádár 1951-es letartóztatását. Végül Kádár mindkét riválisát - elvtársát, vetélytársát és tettestársát - likvidálta. A látványos fordulat 1953-ban jött el, amikor Moszkvában Nagy Imrét bízzák meg azzal, hogy kezelje a tarthatatlanná váló helyzetet. És ekkor Nagy több meglepő lépést tesz: erőteljesen gyengíti - meg nem szünteti - a terrort, felszámolja a magyar Gulagot, formailag még az ÁVH-t is, és először a történelemben kísérletet tesz az emberarcú szocializmus megvalósítására. Ezt a magyar társadalom érzékelte és nagyra tartotta. Mikor a kísérlet elbukott és Nagyot meghurcolták, egy történelmi pillanatra Nagy Imre szimbólummá vált. Szinte egységbe babonázta a nemzetet. Ezért lehetett az, hogy a forradalom kitörése előtt szinte minden követeléscsomagban benne volt, hogy Nagy Imre legyen újra a miniszterelnök. Az 1953-as kormányprogram nélkül Nagy Imre nem lehetett volna a forradalom miniszterelnöke, a lényeg mégsem ez volt.

- Nagy Imre hőse volt 56-nak? Szabad-e összemosni személyét a pesti srácokkal?

- Összemosni semmi esetre sem. A forradalmat a pesti srácok csinálták. Nagy Imrét saját elvtársai és az oroszok vették elő újra - Rákosi elkövette azt a "hibát", hogy 1955-ben nem végeztette ki -, hogy megint "kezelje a helyzetet". Mint 1953-ban. De minden tekintetben elszámolták magukat. Részben, mert 1956. október 23-án forradalom kezdődött, amely már másnap hajnalban szabadságharccá változott. Ezért fogadják 23-án este a Kossuth téren csalódva Nagy Imre szavait, aki még mindig a szocializmus keretei közti kibontakozást ígéri, 53-as alapon. Viszont Nagy Imre sem volt már az 1945-ös moszkovita kommunista. A sztálinizmust írásaiban elvetette, "bonapartizmussal" vádolva Rákosit. Eljutott az egyes szocialista államok szuverenitásának, egyenjogúságának hangsúlyozásáig a Szovjetunióval szemben, sőt a katonai-politikai tömbök felszámolásáig is. De a forradalmat nem Nagy Imre csinálta, legkevésbé vezette. Éppen azért van a legkiemelkedőbb világtörténelmi események között ennek a forradalomnak a helye, mert egy nemzet mutatott utat, egy nemzeti akarat. Vezér nélkül. Vagy milliónyi vezérrel. Nagy Imre egy ideig sodródott az eseményekkel, de az egyik legnagyobb forradalmi tett volt, amikor magáévá tette a nemzet akaratát. Politikai értelemben azért fontos, mert mégis csak ő volt az ország törvényes miniszterelnöke, és ez a kormány deklarálta a forradalom győzelmét. Megtisztuló, megtisztító pillanat volt ez. A szembefordulás a kommunizmus lényegével. A nemzeti demokrácia vállalása szemben egy egész életúttal. A nemzeti célokat elébe tudta helyezni a párt, hatalmi, ideológiai és személyes érdekeinek is. Olyan erős élmény volt ez, hogy a halálba költöző miniszterelnök ezt a fogságban, perében és az akasztófa előtt is vállalta. Ezt a teljesítményt értékelte a magyarság, s így maradhatott meg a hosszú Kádár-korszakban Nagy Imre szimbólumnak, a forradalom mártírjának, aki sok száz kivégzett áldozatot, sok ezer meggyötört embert jelképez. De a forradalom lényegét mégsem Nagy Imre testesíti meg, hanem egy másik szobor, amely a Corvin közben áll, a Pesti Srácé.

- Munkássága volt annyira értékes, hazafias, szimbolikus, hogy szobrának a Parlament előtt legyen a helye? Helyénvaló volna, ha oda a vörösterror áldozatainak emlékműve kerülne vissza?

- Említettem, hogy Nagy Imre munkássága hosszú időszakot ölel fel. Ő kétségkívül a forradalom mártírja, ugyanakkor nem is ártatlan. Sokak számára ez feloldhatatlan ellentmondás. A hangsúly mégis a forradalom alatti pozitív szerepén van, illetve mártíromságán. Éppen ez az a halál, amely más távlatot ad az ő életművének is. Attól óvnám a magyar közélet szereplőit - bár nincsenek illúzióim -, hogy e kérdés kapcsán a kicsinyes politikai viták során jóvátehetetlen hibákat vétsenek, begyógyíthatatlan sebeket ejtsenek. Kijátszani az 1918-19-es mártírokat az 1956-os mártírokkal szemben még akkor is gyalázat lenne, ha tudjuk a történelmi részleteket, hogyan került ebbe a helyzetbe Nagy Imre, milyen véres megtorlás következett 1956 és 1919 után is. A Nagy Imre-szobor áthelyezését abban az esetben támogatom, ha annak a koncepciónak a keretében kerül sor rá, hogy helyreállítják a Kossuth tér és környékének eredeti képét. Erre sokat áldozott már az állam - helyesen -, és remélem, hogy egyszer be is fejeződik a projekt. A Vértanúk Emlékművének helye van Budapest legszebb terén. Nagy Imre szobrának viszont méltó helyet kell találni, semmiképpen sem a Szoborparkban, mondjuk Münnich Ferenc és Szakasits Árpád között.

- Sárba tiprásnak nevezhető az, ha áthelyezik a szobrát?

- Meg lehet úgy is tenni, de kétlem, hogy felelős döntéshozóknak ez lenne a céljuk. Politikai hisztéria nélkül egy ilyen áthelyezés a történelmi tudatunk, akár történelmi ismereteink javára is válhat. Mint ahogy annak sem szabad sárba tiprásnak minősülnie, ha történészek feltárják és értékelik Nagy Imre teljes életpályáját, vagy éppen a vörösterror mibenlétét, elkövetőinek és áldozatainak sorsát. Tudom, hogy vannak ötvenhatosok, akik soha nem tennének le egy szál virágot Nagy Imre szobrához, mások messze elkerülik a Corvin közt, ahol a Pesti Srácok szelleme bármikor előbukkanhat egy kapualjból. Meglehet, hogy Nagy valóban a "bukott rendszer örököse" lett volna, de a kommunizmus korlátoltsága és brutalitása ezt nem tette lehetővé. S nem tette volna lehetővé a szabadság sem, amelynek deklarálásában fontos szerepe volt.

- Nagy Imre megítélésén változtatna bármit is, ha a szobra a Jászai Mari téren kapna helyet? Azért az mégsem a Szoborpark...

- Emlékszem, milyen hisztéria övezte, amikor felmerült József Attila szobrának áthelyezése. Pedig minőségi előrelépés volt a költő "előreülése" a Duna felé. Elkerült a Parlament mellől Kovács Béla szobra is, s vissza a helyére Andrássy Gyuláé. Kovács Béla a kommunista uralom mártírja volt, méltó helyre került a Duna parton. Még az ötvenhatos fekete gránit emlékmű is áttette székhelyét a Duna másik partjára, éppen a Nagy Imre térre. Mindent meg lehet oldani kulturáltan, kegyelettel, a családtagok és az alkotók meggyőzésével. Hogy ne érezze senki sárba tiprásnak, ha az utolsó magyar kivégzett miniszterelnök mondjuk a Jászai Mari térre kerül. Talán a szellemének is jót teszünk, nem kell látnia az 1956. október 25-i véres sortűz mementóit a földművelésügyi minisztérium falában. Hiszen ő is láthatta a vérengzést a Parlament valamelyik ablakából. A parancsot biztosan nem ő adta ki, de akkor sokakban megingott a bizalom a miniszterelnök iránt is. Fontos tehát érteni, hogy mi a szándék. Az 1945-ben a kommunista csőcselék által ledöntött, Hungáriát ábrázoló, s az 1918-19-es vörösterror áldozatainak nevét tartalmazó emlékmű helyreállítása. Ahogy megtörtént Kossuth Lajos és az első felelős magyar kormány szobrának helyreállítása, amelyet 1952-ben Rákosiék szétvágattak és ízlésük szerinti alkotással helyettesítettek. Megtörtént Andrássy Gyula szobrának visszaállítása, amelyet egyszerűen eltávolítottak és beolvasztottak. Megtörtént Tisza István meggyilkolt magyar miniszterelnök szobrának felállítása, amelynek helyén Károlyi Mihály roskadozott. Eltűnt az autóparkoló a tér közepéről, s épül egy - oda nem illő épület helyén -, a teret odaillő stílusban keretező épület, a metróállomás felett.

- Merész kérdés: mártír az, akit saját elvtársai veszejtenek el?

- A kérdés az, milyen okból szenved valaki mártírhalált, s kinek a mártírja? Beszélgetésünk elején arról kérdezett, vannak-e jó vagy rossz kommunisták? Szeretném leszögezni: Nagy Imre nem a kommunista mozgalom mártírja. Nagy Imre a magyar nemzet, a magyar szuverenitás, szabadság, az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírja. De még egyszer: a forradalmat nem ő vezette. Hiányzott belőle a kellő határozottság is, a valódi erő pedig a felkelők és az oroszok kezében volt. Mégis a mártírjává vált, s amit megint sokaknak nehéz megemészteni, kommunistaként. Mert felvállalta a szabadságot, demokráciát, semlegességet - magyarként. S mi, magyarok, mint tudjuk, érthetetlen fajta vagyunk. Semmit nem úgy csinálunk, ahogy a srófos agyúak forgatókönyvében szerepel. Ezért vagyunk még meg. Igen, Nagy Imrét a saját elvtársai végezték ki. Bogár János kezeivel, Kádár János utasítására. Próbált ő védekezni a perében. Azt hitte, érvelhet, vitatkozhat, megidézheti tanúként elvtársait és tettestársait. Kádár már nem kegyelmezett. Nagy Imre kivégzése nem csak e bűnszövetkezet vezetőinek egymás közti leszámolása volt. Mint Kun Béla, Rajk László, vagy éppen Demény Pál "kiiktatása". Az is, de egyúttal sokkal több. Nagy Imre mondta ki az egyetlen igaz szót közülük: kivégzése hideg fejjel átgondolt gyilkosság volt. Most, hogy felmerült szobrának áthelyezése, vigyázzon, ki mit mond és tesz, mert ugyanolyan ártó, ha valakinek a fejére azért lép, hogy magasabbnak látsszon, mint ha pusztán az a célja, hogy a mélységbe taszítsa.