Trianon sajátosságairól kendőzetlenül
Egyértelműen Magyarország lett a legnagyobb vesztese az 1920. június 4-én rögzített békeszerződésnek, utánunk Németország és Bulgária következett; utóbbiról gyakran megfeledkezünk, pedig szomszédjai - Románia és Jugoszlávia - hasonló módon csonkították meg, mint hazánkat - mondta el Gulyás László történész a Vasárnapi hírek november 5-i adásában.
Gulyás szerint a török példát kellett volna követnünk, Atatürk ugyanis a rájuk erőszakolt békeszerződéssel szemben megszervezte a hadseregét és ellenállt. Magyarországon viszont épp az ellenkezője történt, gyakorlatilag önként adtuk fel határainkat. Az 1918. novemberi belgrádi konvenció súlyos hiba volt, hiszen a keleti határ mentén stabilan védhető Kárpátok vonaláról jócskán visszavonultunk, illetve Dél-Magyarországra Pécs és Baja elfoglalásával beengedtük a szerbeket. Gulyás László szerint bár egy történész számára sosem szerencsés, ha azt mondja "ha", mégis úgy véli, ha a magyar hadsereg harcolt volna, a mai határok sem ott húzódnának, ahol. Addig kellett volna védeni a határainkat, amíg lehetett és erőnk engedte, s akkor egészen biztosan jobb helyzetbe kerültünk volna, mint az önként lemondással.
Gulyás elmondta, hogy Károlyi Mihály felelőssége nem elhanyagolható, ennek ellenére a magyar történettudományban két élesen eltérő és egymással ellentétes nézet alakult ki személyével kapcsolatban. Az egyik szerint hazaáruló volt és Trianon az ő lelkén szárad, a másik szerint viszont reálpolitikus, aki jól tette, amit tett, csak a körülmények voltak kedvezőtlenek. Nyilvánvaló azonban, hogy Károlyi súlyosat hibázott a leszereléssel, miközben az ország szomszédjai, a csehek és a románok fölfegyverkeztek; Károlyi tettét tehát lehet relativizálni, ám a bűn attól még bűn marad. A miniszterelnök az antant barátságban bízva aláírta a belgrádi katonai konvenciót és Linder Béla hadügyminiszterével kvázi hazaküldette az olasz frontról hazatérő magyar hadsereget, ez pedig egyenlő a hazaárulással.
Gulyás arra a kérdésre, hogy a trianoni döntést befolyásolták-e személyes okok azt válaszolta, hogy Clemenceau és társai esetében ezt ki lehet zárni, annak ellenére, hogy a francia miniszterelnök fia magyar nőtt vett feleségül, s házasságuk balul sült el. Az, hogy a határokat hol húzták meg kevéssé érzelmi kérdés volt a franciák részéről, sokkal inkább stratégiai döntések születtek. Az viszont igaz, hogy a politikusok, Clemenceau, vagy Lloyd George brit miniszterelnök nem voltak jártasak Közép-Európa földrajzában, a jelen lévő szakértők esetében azonban egyértelműen tetten érhető volt az Osztrák-Magyar Monarchia iránt táplált ellenszenv. Tehát elfogult szakértők tettek javaslatokat fölkészületlen politikusoknak, akik végül elfogadták azokat.
A történész szerint a 20. század történetében példátlan Magyarország esete, elég, ha belegondolunk a területi és az emberveszteség mértékébe. Németország és Bulgária is jóval kisebb veszteséget szenvedtek el, olyan mértékű ország csonkításra, szétdarabolásra pedig, amely Magyarországot érte, nem találunk példát a 20. század egyetemes történelmében.
Az az állítás, hogy a határon túl élő magyar lakosság döntően városokban, nagyvárosokban élt, csak részben igaz, hiszen tényleg voltak magyar többségű városok, de akadt ellenpélda is az elcsatolt területeken, ilyen például Csallóköz, ahol nem volt föllelhető igazi, nagy magyar város. Viszont Csallóköz volt az ország legnagyobb agrárterülete, ahol tömbmagyarság, falusi magyarság élt, mégis teljes egészében elcsatolták, nyilvánvalóan nem a városok okán. De a Délvidékről szintén elmondható, hogy az ország legfejlettebb agrárrégiója volt, a szerbek pontosan azért kérték ezt a területet, mert tudták, hogy búzára lesz szükségük, így kaptak egy búzatermő vidéket - hangsúlyozta Gulyás László.
Hozzátette még, hogy az elkérték szó használata azért helyénvaló, mert amikor 1919 januárjában összeült a békekonferencia Versailles-ban, a kis államok, Csehszlovákia, Románia, és a születő Jugoszláv állam ott ülhettek az asztalnál, azaz ők maguk is a békecsinálók közé tartozhattak, és a konferencia vezetői adtak nekik lehetőséget, hogy mind írásban, mind szóban beterjesszék az igényeiket, azt, hogy mit kérnek a magyar államból.
Arra a kérdésre, hogy a kis államok miért kerültek a győztesek oldalára, ha ugyanúgy az Osztrák-Magyar Monarchia részét képezték, mint Magyarország, a történész elmondta, hogy minden bizonnyal a legsúlyosabb eset Csehszlovákiáé, hiszen 1914-ben még nemhogy Csehszlovák, de Cseh állam sem létezett, ehhez képest négy évvel később Csehszlovákia mégis ott ül a békekonferencia asztalánál. Mindez egyértelműen Edvard Benešnek köszönhető, aki Masarykkal közösen végrehajtott egy roppant sikeres csehszlovák emigrációt, amelynek következtében Csehszlovákia győztes államnak minősült, s ott ülhetett a békekonferencia asztalánál. Hasonló történet játszódott le Romániával, illetve a Jugoszláv állammal szemben is. Gondoljunk bele, 1914-ben még nincsen Jugoszlávia, csak szerb állam, majd megalakul Jugoszlávia és az elnöke, illetve a miniszterelnöke ott ülhet Trianonban és húzhatják a határokat.
Gulyás László szerint a trianoni döntés során nem elsősorban egy békés, boldog Európa képe lebegett a döntéshozók szeme előtt, hanem egy biztonságos Európáé, kiemelten előtérbe helyezve persze saját biztonságukat. Különösen a franciák kívántak egy olyan, számukra biztonságos Közép-Európát létrehozni, amely a későbbi német terjeszkedés gátjává lehetett volna. Fölépítettek egy tömböt, amely Lengyelországból, Csehszlovákiából, Romániából és Jugoszláviából állt, ám mindez csupán rövid ideig volt életképes; 1938-ban már a Szudéta-vidék visszacsatolásával a franciák által kitalált közép-európai rend összeomlott és a biztonság odalett, azaz a francia konstrukció nem működött.