Egy súlyos testi sértés anatómiája

A sorozat egy rendhagyó családon belüli erőszak körülményeit tárgyalja, rávilágítva azon emberi gyarlóságokra és rendszerhibákra, amelyekről a nemzeti oldal nem szívesen beszél, így hallgatásával átengedi a témát olyan szócsöveknek, akik végül ideológiával nyakon öntve tálalják. Pedig a könnyű vagy súlyos testi sértésbe, rosszabb esetben halálba torkolló erőszak nem politikai, hanem társadalmi kérdés, közügy, ha úgy tetszik, a legszemélyesebb közügyünk.

Jelen írás a sértett, a sértett jogi képviselője, egy tanú és egy szemtanú beszámolói, a 200 oldalas nyomozati anyag, az ügyészség és a bíróság dokumentumai, illetve egy, a vádlott részéről a rendőrségre eljuttatott hangfelvétel alapján készült. Az érintettek nevét – mint szenzitív adatot – megváltoztattuk.

1. rész / A bűncselekmény

2020. április 15-én, az akkor 48 éves Andreát saját, Pest megyei családi házában, pontosabban annak udvarán a nővére férje négy szemtanú jelenlétében összeverte. A bántalmazás következtében a nő orrcsontja és jobboldali járomcsontja eltört, a jobb szeme zúzódása és a szem körüli lágyrészek bevérzése következtében a szemén úgynevezett pápaszem vérömleny keletkezett, bal felkarja külső-oldalsó felszíne mind felső, mind alsó harmadában, két darab, egyenként 8-10 cm-es bőr alatti vérbeszűrődés formájában fedett lágyrész zúzódás jött létre, illetve a szegycsont felső harmada vetületében szintén kialakult egy 10 cm-es lágyrész zúzódás.

Az orvos szakértő véleménye alapján a sérülések legkevesebb négy rendbeli, tompa mechanikai erőbehatás oki szerepét igazolták; a töréseket közepest meghaladó, a zúzódásokat közepes erejű erőbehatások okozták. A sérülések büntetőjogi értelemben vett gyógytartama mind külön-külön, mind pedig azokat együttesen értékelve is nyolc napon túli, de a várható tényleges – a további szövődménymentes gyógyulási folyamatot alapul véve – mintegy 6-8 hétben volt megadható.

"A sértett sérülései típusosan ökölbe zárt kézzel való ütés eredményeként keletkezhettek"

– írta az orvos szakértő az illetékes rendőri szerv felhívására elkészített, 2021. január 21-re datált szakvéleményében. Arra a kérdésre, hogy a sérülések keletkezhettek-e véletlen elesés következtében, azt válaszolta, hogy "a sértett sérülései egyszeri földre esés során nem keletkezhettek, azok többszöri erőbehatás eredményeként jöttek létre". Szintén kérdésre válaszolva hozzátette még, hogy 

"a sértett sérülései orvos szakértői szempontból létrejöhettek a vallomásában előadott időpontban, módon és körülmények között".

A bűncselekmény este fél hét körül történt, a családtagokon kívül – Andrea nővére, Kati, annak férje József, a házaspár lánya és veje, valamint Ilona (Andrea és Kati édesanyja) – más nem volt jelen. Egy önkormányzati képviselő, akit Andrea segítségül hívott, mivel az elmúlt években testvére és a vádlott több alkalommal is halálosan megfenyegette, később érkezett a helyszínre; a család nem volt hajlandó elárulni Andreának érkezése pontos időpontját, így ő sem tudott konkrétumot mondani a fiatalembernek.

A jelenlévők közül valamennyien – a vádlott kivételével – felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkeznek, római katolikusok, de csak a sértett hívő, világnézetük és pártpreferenciájuk vegyes.

Az ütlegelés után Andrea sokkos állapotban menekült vissza a házba, azonnal hívta a rendőrséget (18:53), csak akkor ment ki ismét az udvarra, amikor az önkormányzati képviselő megérkezett. Váltott vele pár szót, röviden elmondta, mi történt, ekkor a család többi tagja már az utcán tartózkodott, és harsányan szidalmazták Andreát. A képviselő velük is beszélt, ezt az Andrea által készített fotók igazolják, a rendőröket azonban már nem várta meg. De nem várta meg őket a házaspár lánya és veje sem, akik mindvégig az utcáról figyelték az eseményeket, így a rendőrök kiérkezésükkor (19:30) már csak Katit, Józsefet és Ilonát találták ott, pontosabban a zárt kapu előtt az utcán; ők is csak az önkormányzati képviselő javaslatára maradtak a helyszínen.

A járőröknek Andrea ismét elmondta, mi történt, javasolták neki, hogy tegyen feljelentést, amit másnap, a kórházi vizsgálatokat követően, a leletek birtokában meg is tett. Ne feledjük, a Covid első hullámában járunk, a lezárások, kijárási tilalom idején, amikor még nem ismertük a betegséget és nem állt semmilyen vakcina rendelkezésre.

A járőr jelentésében az alábbiakat írta:

"A helyszínre kiérkezésemkor a bejelentő fogadott, aki kérdésre elmondta, hogy másfél éve lakik édesanyjával a fenti címen, testvérével évek óta rossz viszonyt ápol. Elmondta, hogy anyja elköltözik az ingatlanból, és személyes tárgyai elviteléhez testvére segédkezett. Kérte, hogy az ingatlanba testvére ne lépjen be, várja meg anyjukat az utcán, de kérése ellenére testvére belépett az ingatlan udvarába, ezért szóváltásba keveredtek. 

A szóváltás során József a felesége védelmére kelt, majd megütötte a bejelentőt, az ütés következtében jobboldali szemöldökén duzzanat keletkezett."

Kati elmondta, hogy "édesanyja engedélyével belépett az ingatlan udvarára, ekkor testvérével szóváltásba került, majd dulakodni kezdtek. Segítségért kiabált, melyre férje a védelmére kelt. Elmondása alapján lehetséges, hogy dulakodásuk során a férje keze nekiütközött a testvérének, de szándékosan nem ütötte meg. József hasonlóképp nyilatkozott, kiegészítve azzal, hogy "az eset során többször megütötte őket Andrea, amely miatt magánindítvánnyal nem kívánnak élni".

Ilona a helyszínen azt nyilatkozta, hogy lányával, Andreával nem tud együtt élni annak alkoholproblémái miatt, ezért másik lányát kérte meg, hogy segítsen a költözésben, valamint 

"a nehéz csomagjait az ingatlan udvarából a járműbe pakolni. Amikor Kati belépett az ingatlan udvarára segíteni, másik lánya szidalmazni, majd bántalmazni kezdte. Ekkor József a két személyt megpróbálta szétválasztani, majd amikor sikerült, mindannyian kimentek az utcára. Kérdésre közölte, hogy nem tudja, hogyan sérülhetett meg a lánya jobb szemöldöke".

Andrea másnap, 2020. április 16-án megtette feljelentését az illetékes rendőrkapitányságon, majd 2020. május 20-án került sor a kihallgatására, ugyanott. A tanúvallomásában ismét elmondta, mi történt, kitért a kontextusra is, amely csak részben került rögzítésre, leadta a helyszínen általa készített fotókat, köztük egy olyan képet is, amelyen sógora fölé hajol és az öklét rázva fenyegeti, illetve egy általa írt, minden részletre kiterjedő tanúvallomást, továbbá az évek óta tartó fenyegetéseket bizonyító e-maileket.

Katit, Józsefet és Ilonát 2020. július 2-án hallgatták ki egy, a borsod megyei lakóhelyük szerinti rendőrkapitányságon, itt érdemes megjegyeznünk, hogy a helyi körzeti megbízott által rögzített vallomások egy laikus számára is részletesebbnek és pontosabbnak tűnnek, mint az agglomerációban rögzített társaik. Minden bizonnyal egy képességesebb ember írta őket.

A házaspár és az édesanya még ekkor is kitartottak eredeti álláspontjuk mellett, bár vallomásaikat – a későbbiekben részletezzük – számos ellentmondás terheli.

2020. július 20-án, három hónappal és öt nappal a bűncselekményt követően, illetve 18 nappal a borsodi kisvárosban tett tanúvallomása után Ilona úgy döntött, visszaköltözik kisebbik lányához, Andreához.

Ahhoz, akinek vallomása szerinti "alkohol problémáival nem tud(ott) együtt élni".

78 évesen, életében először egyedül intézkedett: hívott egy fuvarost, összeszedte személyes tárgyait, otthagyva Katit és Józsefet, akik el sem köszöntek tőle. A pakolásban nem segítettek, még a sofőrt sem engedték be az udvarra. Ilona, mielőtt elment, bekiabált nekik a házba: Isten áldjon benneteket! –, de válasz nem érkezett.

2. rész / Andrea

"Negyvenévesen szóltam vissza először" – mondta Andrea, amikor a családjáról kérdeztem. Szerinte egyenes út vezetett a bűncselekményig, mondhatni akadálymentesen; a rokonok – nevezzük rokonoknak őket, családtagok helyett – készséges közreműködésével.

"2006 számomra nem csak a közügyek szempontjából volt fontos – említi, hozzátéve: ekkor már kimondtunk dolgokat a családban, mégsem lett következményük."

"2006-ban vettem ezt a házat, tök egyedül, segítség nélkül. Akkor még jól ment a vállalkozásom, egyedül éltem, 150 kilométerre a szüleimtől, akiket nagyon szerettem, ezért is tűnt természetesnek, hogy apám kérésének eleget téve haszonélvezetet adjak nekik az ingatlanra, azért, mert akkoriban adtak el egy befektetésnek vásárolt lakást, és így a 15 százalékos SZJA-t megspórolhatták. Azt tervezték, hogy a hétmillió forintos vételárból egyet megtartanak maguknak, három-három milliót pedig ajándékba adnak nekünk."

Ez jó terv volt, nem?

Annak tűnt, de a vége mégis az lett, hogy mert apám nem "tájékoztatta" előre a nővéremet a gesztusról, meglepetésnek szánta, Kati, miután másoktól értesült az ingatlaneladás tervéről – borsodi kisváros! –, meggyanúsított bennünket, apámat, anyámat és engem azzal, hogy kiforgatjuk az "örökségéből". 

Ez a képtelen vádaskodás már akkor elkezdődött, hiszen hogy lehetne kiforgatni bárkit is olyasmiből, ami nem az övé?

Mi oka volt ezt tenni?

Hogy megértsd, vissza kell menni a gyerekkorunkba. Kati besikeredett baba volt, az anyai nagyanyánk nevelte, '65-ben még nem volt GYES, anyámnak hat hét szülési szabadság után vissza kellett mennie dolgozni. Ő nem konfrontatív alkat, Katira meg a nagyi "szemet vetett", nevelését teljes egészében kisajátította; nem volt nehéz dolga, hiszen a szüleim náluk laktak.

Ha volt veszekedés apám és anyám között, az emiatt volt, a nagyi permanens és ellentmondást nem tűrő jelenléte miatt – a későbbiekben is. Én '72-ben születtem, addigra a szüleim már saját házba költöztek, volt GYES is, de persze nekem is vannak emlékeim a nagyiról, ő vigyázott ránk délutánonként, ám akkoriban nem tudtam – és még nagyon sokáig nem –, hogy ami nálunk folyt, az nem volt normális. Ma már nyilvánvaló, hogy a testvéremmel való kapcsolatom már akkor megpecsételődött, ahogy a szüleim kapcsolata is Katival, de gyerekként nem volt viszonyítási alapon, nem volt mihez képest.

Miket csinált a nagyid? – kérdezem, mire Andrea sóhajt egyet, és zavarba jön, látszik, nem szívesen beszél róla.

Például? Még óvodás voltam, és apámtól kaptam egy kis fekete keverék kutyát, azóta is állatbarát vagyok, jobban kijövök velük, mint az emberekkel. Szóval ezt a kiskutyát, az első kutyámat felakasztotta, mert állítólag idegesítette. Akkor persze nem tudtam, nem mondták meg, hová tűnt a kutya, emlékszem, nagyon sírtam utána, aztán anyám sok évvel később mondta el, mi lett vele. De az ételt is rendszeresen aránytalanul osztotta el, anyámék dolgoztak és menüt járattak egy üzemi konyháról, és ő minden jót Katinak tett félre. Ugyan nem éheztetett, de pontosan tudta, Kati mit szeret, és gondoskodott arról, hogy a testvérem mindig megkapja, amit szeret.

Emlékszel arra a lengyel eperbefőttre? Talán még ma is kapható. Akkoriban elég nagy szám volt, és amikor nagy ritkán az asztalra került, úgy osztotta el a nagyi, hogy az én tányéromat teletette befőttlével, a tesómét meg eperrel. Na most, az óvodás ugyan még kisgyerek, de nem hülye, szóvá is tettem, erre azt mondta, hogy "mit hisztizel, a tied több".

Szóval én ebben nőttem fel, ezer ilyen történetem van, hogyan kivételezett mindenben a nővéremmel, és anyám ezt látva engem kezdett el kompenzálni, ami ösztönös reakció volt, de finoman szólva se hozott közelebb bennünket. Gyakorlatilag nincs közös emlékem a testvéremmel, hogy együtt játszunk, vagy együtt csinálunk bármit is. A szüleim ezt a korkülönbséggel magyarázták, de ez nem volt teljesen igaz. Kati is ott élt, abban a házban nőtt fel, de mégsem élt ott.

Nekem csak de jure volt testvérem, de facto nem.

Szóval a kérdésedre válaszolva, szerintem azért csinálta, mert a meghatározó korban történt nagyszülői ráhatás eredményeként sosem volt ínyére, hogy megszülettem, hogy van egy testvére, ezért minden tekintetben osztozkodnia kell. Felnőttként pedig minden nap hozott egy döntést, amellyel nem változtatott ezen a szemléletmódon. 

Tehát volt egy indulócsomag és számtalan döntéshelyzet, ami ide vezetett.

Az lett a rögeszméje, hogy őt meglopják, és a szüleim felelőssége, illetve mulasztása, hogy nem figyeltek az intő jelekre, hiszen ami a családunkkal történt, egyszer már megtörtént: Kati a sógorom családjában ugyanezt játszotta el korábban, és annak tragédia lett a vége. Véleményem szerint a nővérem reggeltől estig szerepet játszik, magára az áldozat szerepét osztotta, és ahhoz, hogy ő áldozat lehessen, értelemszerűen szüksége van egy bűnösre. Egy bűnbakra. Ez kezdetben Józsi húga volt, ők egyébként velünk ellentétben nagyon jó testvérek voltak, szerették egymást, egészen addig, míg Kati képbe nem került. Azt a családot a karakteres édesapa irányította, aki nagyon jó ember volt, de röviddel Józsi és Kati esküvője után elhunyt. Józsi és a húga inkább az anyjukra hasonlítottak, kedves, jólelkű emberek, de gyengék; valamennyien irányításra szorultak volna, de csak Józsit irányította a nővérem, és őt sem a legjobb irányba. A húga házassága meg nem sikerült, elvált, ottmaradt két kisgyerekkel, szétcsúszott körülötte minden, az anyjuk támogatta őket, rá is szorultak. Mindez a nővérem narratívájában úgy jelent meg, hogy Józsit a húga kiforgatta az örökségéből. Megjegyzem, Katiéknak sosem voltak megélhetési gondjaik, életszínvonaluk bőven középosztálybeli.

Tehát ezért lett akkoriban Józsi húga a bűnbak, az anyagiak miatt, a kielégíthetetlen pénzéhségű nővérem pedig addig duruzsolt a férjének, hogy az magára hagyta a húgát, akit előtte rajongásig szeretett. Tíz évig szóba sem állt vele, végül megindult a közeledés, de addigra a lány egészségi állapota annyira megromlott, hogy nem sokkal később, a negyvenes évei elején meg is halt. Akkoriban, fiatal felnőttként már nagyon zavart Kati viselkedése, amit a haláleset kapcsán is megtapasztaltam, de még nem tudtam szavakba önteni. 

Aztán apu 2018-as halála után igen: amit Katin láttam, az az együttérzés teljes hiánya volt.

Mi történt a 2006-os házvásárlás után?

Röviden? Semmi. Apám "két percre" felháborodott, anyám és én megdöbbentünk. Kati nem kért elnézést senkitől, annyit mondott, ő azt hitte, meglopjuk. Valójában ő kapta a legnagyobb részt, mert annak következtében, hogy a szüleimnek haszonélvezetet adtam a házamra, ugyan megspóroltunk valamennyit, de nekem és apáméknak az illetéket részarányosan be kellett fizetnünk, úgyhogy a szüleim egymilliójából alig maradt valami, de az én hárommilliómból is lejött ez az összeg. Katinak nem volt ilyen terhe, ha úgy tetszik, a vádaskodásért cserébe apám őt jutalmazta a legbőkezűbben.

Slusszpoén, hogy évekkel később, amikor már nyíltszíni háborút folytatott ellenem – Józsi húga után én lettem a következő bűnbak – azt mondta, szerinte azért adtam a szüleinknek haszonélvezetet, hogy elkerüljem az ingatlanadót. Köszönet helyett mondta ez, amúgy sem szokása köszöngetni, álláspontja szerint neki minden alanyi jogon jár. Az állításával viszont volt egy aprócska probléma, az, hogy nálunk 2006-ban még híre-hamva sem volt az ingatlanadónak, csak tíz évvel később, 2016-ban vezette be az akkori szocialista önkormányzat. De Katit a tények sosem zavarták. 

Megjegyzem, ez a következmények nélküliség, amely a szüleim és Kati viszonyát mindvégig jellemezte, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy végül súlyos testi sértésbe torkolljon a gyűlölete.

Említetted, hogy negyvenévesen szóltál vissza először. Miért akkor?

Mert nyíltan megalázott. Ez 2012 végén volt, addigra már egy világ választott el bennünket, én 18 évesen elkerültem onnan, ők maradtak Matyóföldön. Előtte sem álltunk közel, de érett felnőttként mondjuk úgy, hogy a világlátásunkat, az értékrendünket már fényévek választották el egymástól, egészen más koordinátarendszerben mozogtunk. 2012 őszén kezdtem az ELTÉ-t, addigra ment teljesen tönkre a cégem, a tartalékaimat éltem fel. Sosem érdekelt a pénz, mindig volt, többnyire jól kerestem, amikor kevesebb volt is csak annyira érdekelt, hogy a számláimat tudjam fizetni, és végső soron a tőkejövedelmem és a tartalékok erre elegendőek voltak. De arra már nem, hogy továbbra is fenntartsam azt a szokást, hogy a család valamennyi tagjának drága ajándékokat vegyek névnapra, születésnapra, ballagásra, karácsonyra, etc. Ez akkor már nem fért bele. Mindig szemet hunytam a fölött, hogy Katiék hárman vannak, mégis, a töredékét kapom annak, amit adok nekik, és hogy Kati nem azért nem ad, mert neki sincs, hanem mert nem akar. Nem érdekelt, akkor még én is játszottam a "fordítsuk félre a fejünket" játékot a családi status quo kedvéért. 

Ha annyi forintom lenne, ahányszor apámtól azt hallottam Kati kapcsán, hogy "hagyd rá kislyányom, mert te vagy az okosabb", milliomos lennék.

Emlékszem, a szüleim házának udvarán beszéltünk, és akkor nyíltan rákérdeztem, miért viselkedik így velem, mivel szolgáltam rá, hiszen hosszú éveken át csak adtam, most meg, hogy rászorulnék, még csak meg sem kérdezi, segíthet-e bármiben is? Úgysem fogadtam volna el, annál büszkébb vagyok, de a kérdés jól esett volna, mert szerintem egy családban az a normális, ha akkor és annak segítünk, aki rászorul. És megkérdeztem, hogy mikor fogom én csak a töredékét is visszakapni annak, amit nekik adtam?

Mit válaszolt?

Azt, hogy "így jártál". És ez volt az a pont… tudod, mindig van egy pont, ami nem feltétlenül a legméltatlanabb helyzethez köthető. Végül is a 2006-os akciója ennél sokkal durvább volt, mégis, ahogyan odavetette ezt a két szót, az kiverte a biztosítékot. Mélységesen megalázó volt. Sokáig forgattam magamban, végül hoztam egy döntést, amely nem biztos, hogy helyes volt, de ma is meghoznám. Úgy érzem, nem tehettem mást. És azt mondtam, hogy rendben, ha én így jártam, akkor te meg így fogsz járni: 

kérlek, szedd össze azokat a cuccokat, amiket tőlem kaptatok az évek során, én is ezt teszem, visszaadok mindent, amit én kaptam tőletek, és kezdjünk tiszta lappal!

Példázatnak szántam. Utána sokat tépelődtem, mert életemben senkitől sem kértem vissza semmit, méltatlannak tartom az ilyesmit, és magam sem értettem, akkor most miért? Aztán rájöttem, hogy ha valaki meglopott vagy kibabrált velem, úgy voltam vele, hogy többé nem kell találkoznom az illetővel, hiszen a kapcsolatnak ezzel vége. És ez a lényeg: Katiékkal – ekkor még legalábbis – kellett találkozni, karácsonyok, egyéb családi összejövetelek során, és képtelen lettem volna úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Képtelen voltam konzerválni a megaláztatásomat.

Hogy reagált?

Gondolhatod! Hisztérikusan. Én bepakoltam azt a néhány, pár ezer forintos ócska kacatot, amit tőlük kaptam az évek során, a csomagtartó félig sem telt meg, ő viszont nem akart visszaadni semmit. Végül nagy nehezen egy aranykarkötőt és egy órát adtak vissza, semmi mást, pedig iszonyat mennyiségű cuccot vettem is és adtam is nekik. Ha belegondolok, hogy az elmúlt harminc év során hányszor költöztem, és hány olyan ingóságom volt, ami náluk kötött ki, mert nem eladogattam, hanem nekik ajándékoztam… mondjuk úgy, egy normális családban ezért köszönet járt volna. De nálunk nem. Jellemző egyébként, hogy az akkor majdnem százezer forintos karkötőt 2007-ben vásároltam a lányának, azt hiszem a ballagására, egy évvel azt követően, hogy Kati lopással gyanúsított meg bennünket. Ennyire voltam én haragtartó.

Mi történt ezután?

Megindította a senkit sem kímélő háborúját, a narratívája szerint szegény, ártatlan kislányától a gonosz nagynéni visszavette az ajándékot, és ezzel apámat is sikerült ellenem fordítania. A nővérem kiemelkedő manipulációs készséggel rendelkezik, a férjét és a lányát az általa kreált alternatív valóságban tartja, de hogy a család majd' minden tagjánál célt ért, az meglepett. Különösen apám esete, aki pontosan tudta, milyen a nővérem. Csakhogy Kati meg azt tudta, milyen apám: az egyetlen unoka volt a mindene, Kati lánya, és ő nagyon is tisztában volt azzal, hogy apám szívéhez az unokán keresztül vezet az út, így az ekkor már főiskolás gyerekét is hadrendbe állította, aki csüdig bele is állt a harcba. A helyzeti előnyükkel nem tudtam felvenni a versenyt, ők helyben voltak, én havonta, ha hazajutottam, na meg eleinte nem is feltételeztem, hogy a gátlástalan lejáratásban a nővérem mennyire mélyre süllyedt.

Mennyire?

Hát, az alkoholistázásom már akkor elkezdődött, briliáns egyébként, mert egy embert, pláne egy egyedülálló nőt ezzel lehet leginkább lejáratni, elég a gyanú fellebbentése, aztán a pletyka önálló életre kel. 

Mondjuk, hogy egy masszív alkoholista hogyan tudja kiváló eredménnyel abszolválni az egyetemet, hogyan képes négy hónap alatt a nulláról eljutni egy középfokú nyelvvizsgáig, tudományos munkákat publikálni, dolgozni, ellátni az idős anyját, a teljes háztartást, az állatokat, és hogy lehetséges, hogy életmódja nem látszik a labor- vagy egyéb orvosi leleteiben, az rejtély, sajnos azonban ezeket a kérdéseket az emberek többsége nem teszi fel.

De mondok másik eklatáns példát: két hónapon át azzal járt át a szüleinkhez, hogy nekem két abortuszom is volt, megcélozva ezzel apám érzékeny pontját, szabad fordításban: "Andrea megölte az unokáidat". Ekkor egyetlen egyszer tettem kísérletet arra, hogy üljünk le mindannyian és tisztázzuk a dolgot. Nagy nehezen jött össze a találkozó, és utána szembesültem azzal, hogy Katinak esze ágában sincs békülni. És igazam lett, mert a végső célja az volt, hogy engem kiiktasson, teljes egészében "leradírozzon" a családi fotókról. És majdnem sikerült is neki. Az egyetlen családomat vette el tőlem és verte szét darabjaira.

Onnantól a szüleinket is büntette a létezésemért; többé nem mentek át hozzájuk karácsonykor, azzal indokolva, hogy ott voltam, és velem nem akarnak találkozni.

Ergo én lettem a hibás azért (is), mert a család már nem töltötte együtt a karácsonyokat. Hihetetlen, de Kati terve működött, egy idő után apám is engem okolt ezért. A nővérem lényegében választásra kényszerítette a szülőket, és 2016-ra úgy tűnt, el is érte a célját: sírva jöttem el azon a karácsonyon, és nem is mentem vissza, egészen 2018 januárjáig, amikor apám halálos beteg lett.

De visszatérve az abortuszokra: akkor este Kati elé tettem egy zárójelentést, és kértem, hogy olvassa fel. Nem akarta, végül a gyerekével olvastatta fel, az állt benne, hogy 27 éves koromban elveszítettem egy babát méhűri vérzés miatt bekövetkezett spontán vetélés során. Egy darab abortuszom sem volt – vele ellentétben –, ez a vetélés pedig rendkívül érzékeny és fájó pontja az életemnek. De Katinak nem számított semmi, miután a lánya felolvasta, rántott egyet a vállán és azt mondta: "én akkor is úgy emlékszem". Mármint úgy, hogy két abortuszom volt.

Az a helyzet, hogy a nővérem egy megrögzött hazudozó. Az építéshez nem ért, a romboláshoz annál inkább. Kapcsolatokat, családokat, életeket tett tönkre az évek során, mi meg olyanok voltunk, mint a hideg vízbe dobott békák – a család nem vette észre, hogy Kati felcsavarta alattunk a rezsót.

3. rész / Ilona

Ilona 2022-ben töltötte be nyolcvanadik évét, a férje elvesztésébe majdnem belepusztult, négy év, a kisebbik lánya összeverése saját szeme láttára, és a nagyobbik lányánál eltöltött három hónap kellett ahhoz, hogy életösztöne visszatérjen. Akár még ironikus is lehetne, ha nem volna annyira tragikus.

Ilonát a rendőrség összesen négy alkalommal hallgatta meg. Először 2020. április 15-én, a helyszínen – ezt az első részben idéztük –, majd 2020. július 2-án a szülővárosában, ahová ideiglenesen költözött vissza Katiék házába, aztán 2020. augusztus 4-én Pest megyében, majd fél évvel később, 2021. április 16-án, szintén Pest megyében. Az első két alkalommal többé-kevésbé Kati és József vallomásával összhangban nyilatkozott.

Elmondta, hogy Andrea kérése ellenére ő hívta be Katit az udvarra, hogy segítsen a pakolásban. Ennek némileg ellentmond, hogy nagyjából öt perccel előtte kérte meg a házaspárt arra, hogy ne jöjjenek be az udvarra, hiszen addigra csekély mennyiségű személyes holmiját már kihordta, bútorok, nehezebb tárgyak nem voltak, csak képek, ruhás zsákok, egy kerékpár, és három gurulós bőrönd. Andrea egy saját 15 nm-es szobát rendezett be neki, amikor 2018. október 28-án, fél évvel férje halálát követően úgy döntött, hogy hozzá költözik.

Elmondta még, hogy Andrea támadt Katira, és József csak szétválasztani próbálta őket, illetve azt is, hogy "nem láttam, hogy József bántalmazta volna Andreát, mert hordtuk ki a holmimat az utánfutóhoz". Ez, a nagyjából 8x5 méteres udvart látva nehezen hihető.

Az augusztusi vallomásában fentiek szöges ellentétét fogalmazta meg.

"Kértem a vejemet, hogy az utánfutóba pakolja be a csomagokat úgy, hogy ne jöjjenek be, ekkor a vejem pakolt, Katalin lányom pedig bejött az udvarra, és azt mondta Andreának, hogy "szégyelld magad, hogy kidobod az anyámat". Andrea elindult felé és mutatott az ujjával kifelé, jelezve, hogy menjenek ki az udvarból, mivel abban egyeztek meg, hogy nem jönnek be, ekkor a vejem József berontott az udvarra, és szó nélkül Andreát tenyérrel arcon ütötte, Andrea erre hátraesett, majd felállt és védekezésképpen rúgott felé, de nem rúgta meg, a vejem ekkor ököllel arcon ütötte. Andrea elesett, a homlokán láttam egy duzzanatot, de nem vérzett… Feltett kérdésre elmondom, hogy azért mondtam mást a múltkori vallomásomban, mert 

Katalin és a férje megkértek, hogy úgy nyilatkozzak a rendőrségen, hogy az Andrea kezdte, és elesett, akkor ütötte be a fejét, nem pedig a József bántalmazta, mert különben ha mást mondok, József megöli Andreát. Ezt most mindenképp el akartam mondani, hogy Katalin és férje kért meg engem arra, hogy valótlan vallomást tegyek, hogy úgy nyilatkozzak, hogy neki ne legyen bántódása."

A következő év áprilisában tett, immár negyedik vallomásában Ilona megismételte a fentieket és még hozzátette, hogy 

"Katalin nevű idősebb lányomnál 3 hónapig laktam, tavaly április, május és június hónapban, aztán jöttem is vissza júliusban. Azért költöztem vissza, mert anyagi problémák voltak köztünk, és emiatt összevesztünk. Azt éreztem, hogy igazából csak az anyagiak miatt van rám szükség ott".

Ilona szemmel láthatóan feszült, amikor leülünk beszélgetni, igyekszem oldani a helyzetet, a papagájokról és a kutyákról kérdezem, felderül, szívesen mesél róluk, ellátásuk és a játék keretet ad a napjainak.

Honnan kezdjük a történetet, Ilona?

Nem is tudom. A 2006-os esemény valóban sokkoló volt, 2012 után pedig teljesen elmérgesedett a helyzet. A férjemmel tehetetlenek voltunk, abban az évben vettünk egy házat, a férjem fel akarta újítani, hogy öregkorunkra kényelmes helyen éljünk, legyen zuhanyzó például, ne csak kád, és komfortosabb konyha. Andrea támogatta az ötletet, de Katinak nem tetszett, megismétlődni látszott 2006, a nagyobbik lányom úgy tűnt, hogy irigykedik és dühíti az egész, az, hogy a megtakarításunkat magunkra költjük, ahelyett, hogy még életünkben odaadnánk neki.

Aztán következő évben beteg lettem, vastagbél daganattal műtöttek, épphogy megúsztam a kiültetést, de a műtét másnapján Kati már ott balhézott a kórteremben, hogy ő "mennyire kivan". Az volt a baja, hogy őt nem értem el telefonon, ezért Andit hívtam az egyetemen, hogy hívogassa Katit, és kérje meg, hozzon be nekem tiszta hálóinget. Akkoriban Miskolcon dolgozott, engem is ott műtöttek, ezért. És Katinak nem tetszett, hogy Andit hívtam, ezért veszekedett velem. El tudja képzelni, hogy ott fekszem kiterítve, a férjem mellettem ül, és azzal vagyunk elfoglalva, hogy a lányunkat csitítsuk? Ő sosem volt tekintettel senkire, ránk se, a testvérére meg pláne nem. De nem akartunk tudomást venni róla. Sajnos.

Mert ha egy szülő beismeri, hogy az egyik gyereke "ilyen", akkor azzal azt is beismeri, hogy élete legnagyobb vállalkozásában vallott kudarcot.

És ezzel nem könnyű szembenézni, az ember inkább hazudik magának, hazudik a külvilágnak. Egyszerűbb egy bűnbakra mutogatni, mint vállalni a saját felelősségünket. De mindez semmi volt ahhoz képest, ami a férjem halála után történt.

Addigra Kati már szétmarta a családot, az unokámon keresztül beszélte tele a férjem fejét is, aki 2016 karácsonyán nagyon csúnyán viselkedett Andival, őt hibáztatta azért, mert nincs egyben a család. Pedig Kati volt a ludas ebben is.

Tudja, Andrea okos, de nem számító, Kati meg számító, de nem okos.

Persze mi is hibáztunk, mindig azt hittük, hogy szép szóval hathatunk Katira, de ez csak hiú remény maradt. Szóval Andi utána nem jött többet haza, a 2017-es karácsony, a férjem életének utolsó karácsonya úgy telt, hogy én szétszakadtam: 24-én felvonatoztam Andihoz, nem akartam egyedül hagyni, 25-én délután meg haza, aztán másnap mennem kellett kontrollra a kórházba. A férjem szenteste egyedül volt otthon, akkor már tele áttéttel, de még nem tudtuk, és az unokája hiába hívta, hogy menjen át hozzájuk este, ő nem ment. 

Érezte, hogy odavan a család, végleg. 52 évig éltünk együtt, de ezt megelőzően nem töltöttünk külön egyetlen szentestét sem, soha.

Aztán minden olyan gyorsan történt. 2018 januárjában derült ki a férjem betegsége, februárban azt is megtudtuk, hogy nem operálható, elkezdték a kemót, de nagyon rosszul viselte, megkockáztatom, a mellékhatások ölték meg idő előtt, bár ezt sosem tudjuk meg. Február végén került kórházba, egy hétfői napon, négy napig feküdt az onkosebészeten, aztán pénteken átvitték az Erzsébet Hospice-ba, másnap reggel pedig jött a telefon, hogy meghalt. Andi végig velem volt, amikor megtudta, hogy az apja halálos beteg, félretette a sérelmeit és az első hívószavamra jött haza minden hétvégén, pedig a férjem nem kért tőle bocsánatot, úgy tett, mintha semmi sem történt volna.

A temetés után gyakorlatilag nem telt el hét, hogy Kati ne kötött volna bele valamibe, miközben én azt sem tudtam, hol vagyok, mély depresszióba estem. 52 év után nem csak a férjem, de a munkatársam is elvesztettem, rám szakadt a magány. Andi 150 kilométerről rohangált, hol nála voltunk, hol minálunk, láttam, hogy munka mellett nem bírja ő sem, ezért döntöttem úgy, hogy a gyászév letelte előtt hozzá költözöm. 

Kati egy nap szabadságot ki nem vett a rengeteg intézni való miatt, csak a nyaralásukra, semmiben nem segítettek, hiába laktak az utcában, jottányit sem változtattak az életmódjukon. "Másnak is halt meg a férje" – mondta a vejem egy alkalommal, ők így álltak a helyzetemhez.

És az a sok hazugság, Istenem! A férjem a halálos ágyán például azzal fogadta Andit, hogy köszönje meg Katinak, amiért bevitt engem hozzá a kórházba! Andi csak nézett, nem értette, mi van, nem is érthette, mert Kati egyszer se vitt be engem abban a pár napban, csak ezt hazudta az apjának. De ha be is vitt volna, miért kellett volna a testvérének megköszönnie, hát nem természetes? Főleg, amennyi segítséget és támogatást tőlünk kapott. Aztán nem akarták kifizetni a temetés rájuk eső részét, úgy gondolták, a hagyatéki tárgyalásig hitelezze meg nekik Andi meg én, bezzeg ő csak a csokrokat vette meg, de azonnal be is nyújtotta a számlát. Sok ilyen gazemberség történt, tényleg a teljes érzéketlenség volt látható. Akkor is, amikor augusztusban átjöttek egy olyan nap, amikor egyedül voltam, és az "anyai részt" követelték.

"Nincs is ilyen – mondtam –, én még élek, apád után meg mindent megkaptál, várd meg, míg meghalok!"

A férjem nem írt végrendeletet, törvényesen örökölt mindenki, de Kati épphogy hozzájutott a pénzhez, máris azt kérdezgette, hogy mi lesz az "anyai résszel"?

Megsértődtek azon is, hogy májusban, az unokám lagzijában nem maradtam végig. Kétszázezer forintot adtam, elmentem a templomi esküvőre, aztán a polgári szertartást is végignéztem az étteremben, de utána megkértem a keresztlányomat, hogy vigyen haza – nem volt lelkierőm bámulni a mulatozást, két hónappal a férjem halála után. Egyedül, mondhatni, mert Andit persze nem hívták meg, ahogy az eljegyzésre sem. Kati kiírta a testvérét a családból, és a hallgatásunkkal, a félrenézéssel mi ehhez sajnos asszisztáltunk. A békesség kedvéért, ugye…

A költözés után két hónapig fel sem hívott az idősebb lányom, Andi kezdte el hívogatni, amikor látta, ez mennyire rosszul esik nekem, hogy tartsa velem a kapcsolatot. Ha nem tette volna, talán nem kerültünk volna ebbe a helyzetbe, amiben sajnos jócskán van felelősségem, és erre még a gyász sem mentség.

Utólag persze tisztábban lát az ember. Higgye el, akkor nem tudtam, mi történik velem, csak azt, hogy Andinál sem találom a helyen. És ezért őt hibáztattam, ki mást, hisz ő volt kéznél. Hiába hozta ő a legtöbb áldozatot. Ha megváltoztathatnám a múltat, megtenném, de nem lehet. Nagyon bánom, amit tettem, hogy hagytam magam manipulálni, és rávenni erre az őrültségre. Hogy Andinak hazudtam, nem mondtam meg, mire készülök, csak előző nap közöltem vele, hogy költözöm, hogy kész tények elé állítottam. Köpni-nyelni nem tudott, kérdezte, hogy "de anyu, van egy tartási szerződésünk, egy közös ingatlanunk, ezen a házon a haszonélvezeted, egy közös bankszámlánk, ezekkel mi lesz?" De akkor engem nem érdekelt semmi, elhittem Katinak, hogyha visszamegyek, visszakapom a régi életemet, azt, amelyikben a férjem még élt.

Miért vallotta a helyszínen azt, amit vallott, ott is megfenyegették?

Akkor még nem, de egy képtelen helyzet volt. Képzelje el, hogy ott állnak maga körül azok, akikhez költözni készül, akiktől függ, kiabálnak, szitkozódnak, és minden szavát hallják. Lefagytam, aztán csak gépiesen felmondtam, amit Katiék ismételgettek: hogy Andrea támadt Katira, hogy részeg, alkoholista, és Józsi csak Katit védte.

Mi történt abban a bő három hónapban, április 15. és július 20. között?

Másnap Kati már vitt is a bankba, a kérésére megszüntettem az Andival közös bankszámlámat és rátetetett velem egy úgynevezett "elhalálozási rendelkezést". Ez annyit tesz, hogy halálom esetén a számlámon lévő összeg nem került volna be a hagyatékba. Kati nagyon dühös lett, amikor látta, hogy egy fillér sincs a számlán, én meg nem mertem neki megmondani, hogy Andi világosan elmondta, addig, amíg nem rendezzük a jogi kötelékeket, ő az én időskori megtakarításomat, amelyet az apja hagyott rám, nem adja át Katinak, akiről pontosan tudta, hogy pillanatok alatt tüntetné el, és ha bajba kerülnék, semmim sem lenne, minden teher Andira hárulna. A férjem halála előtt okkal íratta a nevemre ezt a megtakarítást, nem nagy összeg, de mégis biztosíték, gondoskodni akart rólam, ezért nem engedte, hogy a hagyatékba kerüljön.

Ezután Kati elvitt egy helyi ügyvédhez, több alkalommal is, mert meg akarta szerezni Andi tulajdonrészét a közös ingatlanból, arra próbált rávenni, hogy pereljem be a kisebbik lányomat.

Akármilyen kompromisszumot ajánlott fel Andi, Katinak az nem tetszett, végső soron engem felhasználva akart a testvére egzisztenciájára törni, mert Andi a saját konstrukcióit miattam alakította úgy, ahogy. Ez teljesen kimerített, fogytam hat kilót, a háziorvos megduplázta a vérnyomáscsökkentőmet, és nyugtatót írt fel, olyan gyógyszert, amelyet még a férjem halála után sem szedtem. Ekkor már beleláttam a hétköznapjaikba, hogyan élnek ők Józsival, hogy beszélnek egymással is, rettenetesen nyomasztó volt és egyre jobban féltem tőlük. És aztán jött a rendőrségi vallomás, előtte azzal fenyegettek, hogy tartsam a szám, különben megölik Andit. 

Idegileg teljesen kikészültem, a lelkiismeretem se bírta ezt a rettenetes hazugságot, két hétbe telt, mire elintéztem, hogy az ottani idősotthonba beadhassam a jelentkezésem, és szerezzek egy fuvarost, aki addig is, míg nem szabadul fel hely, visszahoz.

Katinak nem tetszett az idősotthon ötlete se, pedig addigra már Andival megállapodtunk, hogy megszüntetjük a tartási szerződést, részarányosan kifizeti a nekem járó részt, nem akartam pereskedni, főleg Kati kedvéért nem, aki engem küldött volna háborúba maga helyett, a gyerekem ellen. Kezdtem kijózanodni, láttam, hogy Kati azért akar albérletbe küldeni – az fel sem merült, hogy náluk maradjak, pedig nagyobb a házuk, mint Andié –, mert az otthon többe került volna, egy egyszeri beugróval, és havonta a nyugdíj 80 százalékával, így neki kevesebb maradt volna. Az ottlétem alatt minden hónapban adtam százezer forintot, csak mert ott voltam, de azt is kevesellte.

Július 20-án reggel jött értem a fuvaros, Józsi nem engedte beállni az udvarra, így ketten, a sánta férfivel hordtuk ki a holmimat, se Kati, se a vejem nem jött segíteni, bevonultak a házba, el se köszöntek. Úgy látszik, csak Andinál volt fontos, hogy nekem "segítsenek".

Így utólag már világos, hogy Kati engem felhasználva meg kijátszva akart bosszút állni a húgán, és megszerezni az időskori tartalékomat. Sosem bocsátom meg magamnak, hogy az előbbi sajnos sikerült is neki.

Andrea mit szólt ahhoz, hogy visszajött?

Azt mondta, hogy ő biztos nem jön értem, nem teszi ki magát önként még egy ilyen támadásnak, de ha veszélyben érzem magam, addig is, míg nem szabadul fel hely az otthonban, visszajöhetek. De nem örökre, csak átmenetileg. És oldjam meg magam. Mint mondtam, az elvi megállapodás addigra megszületett köztünk, csak az ügyvédeinknek kellett volna hitelesíteni, az egyikük szabadságon volt, arra vártunk. Megállapodtunk, hogy elvágjuk a jogi kötelékeket, de éreztem, hogyha ezt meglépjük, akkor minden másnak is vége, a kapcsolatunk nem éli, nem élheti túl. És ezt nem akartam.

Azóta is Andreával él, ennek már – a három hónapot leszámítva – lassan hat éve. Miért?

Mert az otthon nem nekem való, egy ötlet volt ez is a gyász alatti útkeresés során, akkor jónak tűnt, de kiderült, hogy nem az idősotthon az én utam. Andi sokat segített a megértésben, kutakodott, jó pár tanulmányt, cikket elolvastunk együtt is, és elvitt a törökbálinti Olajág Otthonba, ő beszélt rá, hogy adjuk be a jelentkezést oda is, mert az jobb és közelebb van, mint a matyóföldi. Neki nagyon tetszett, tényleg szép volt, medencével, könyvtárral, napi ötszöri étkezéssel, de szerintem borzasztó drága. Végül nem ezen múlt, hanem azon, amit a szakemberek, az ott lakók, a dolgozók egybehangzóan mondanak: hogy az idősotthonokban, ebben az életkorban már nem alakulnak ki mély kapcsolatok, barátságok, és elsősorban azoknak való, akik eleve egyedül éltek, vagy maguk döntenek józan belátásuk szerint a beköltözés mellett.

Akit a család tesz be, vagy egyéb kényszerből megy, az sosem fogja jól érezni magát, akármilyen szuper is a hely.

Én viszont inkább a családot választottam, illetve, ami megmaradt belőle. Kati tíz év alatt mindent megtett azért, hogy a férjem és én válasszunk a gyerekeink között, akaratunk ellenére kényszerített ebbe a helyzetbe, hát én most választottam. Csak nem úgy, ahogy ő eltervezte.

4. rész / Mi történt aznap?

2020. április 14-én, kedden Andrea 18:00 körül ért haza, üzleti ügyeit intézte a fővárosban, vállalkozását a Covid érzékenyen érintette, de addigra az általános hisztéria az élet egyéb területein is jelentkezett: maszkviselés, sorban állás, felvásárlási láz, hiányos árukészletek, és így tovább. Frusztrált volt, aggasztotta a helyzet, Ilonát, mint gyógyult rákbeteget óvni próbálta, de az anyja mintha nem érzékelte volna a veszélyt.

Ekkor már másfél éve éltek együtt Andrea otthonában, számos nehézségen verekedték át magukat, mert – mint Andrea mondja – "együtt élni nem mindig könnyű, még két olyan embernek se, akik feltétel nélkül szeretik egymást". Az első év megkönnyebbülést hozott, de ahogy szaporodtak az Ilona és Kati közti telefonbeszélgetések, úgy szaporodtak a kisebb-nagyobb viták is. Az együttélés természetes nehézségeit kihasználva – Andrea szerint ez a "kinyomott fogkrém szindróma" –, nővére éket próbált verni közéjük.

Persze Andrea akkor még nem látta az összefüggést, bár érezte, anyja visszaél a jóindulatával. A 2018. októberi költözés után világosan megmondta Ilonának, annyira kimerítették a megelőző évek küzdelmei – főképp az apja halála utáni fél év –, hogy bár semmiben sem fogja akadályozni a kapcsolattartását Katival, de tenni nem tesz érte egyetlen lépést sem.

"Mégis tettem, elkövetve ezzel a legnagyobb hibát – mondja –, persze utólag könnyű okosnak lenni. Mára megtanultam, hogy nem kell mindig jófejnek lenni."

Kati két hónapig nem hívta fel Ilonát, megsértődött, mert ő a húgához költözött, majd Andrea kezdeményezésére, karácsonykor már SMS-t küldött, a következő évtől pedig havonta, kéthavonta beszélt telefonon az anyjával. De a találkozást nem szorgalmazta, a másfél év alatt mindössze egyszer vitték el egy rövid ebédre. Andrea 2019-ben kétszer egy hétre ment vissza Ilonával a matyóváros melletti üdülőfaluba, házat bérelt, nyaraltak, ezen kívül fél tucatszor vitte le a temetőbe apja sírjához. Ezen alkalmakkor Katiék előtt is kitette, és ment érte, amikor Ilona telefonált. Ekkoriban már többször is emlékeztette anyját a megállapodásukra, és értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a négy felnőtt közül – Kati, Józsi, illetve a fővárosban élő lányuk és vejük – egyik se képes eljönni érte, egyedül rá hárul a feladat, hogy a kapcsolattartást biztosítsa, holott épp az ellenkezőjében állapodtak meg.

"Pedig épp olyan távolságra volt az én otthonom az övéktől, mint az övék az enyémtől – teszi hozzá."

Április 14-én, amikor Andrea hazaért, Ilona közölte vele, hogy elköltözik, ezért Katit és Józsit odahívta másnapra. Andrea ledöbbent, először nem is akarta elhinni, hogy az anyja így kijátszotta. A kérdésre, hogy hová megy, Ilona nem adott választ, pontosabban több verziót is mondott, idézet Andrea vallomásából:

"Anyám a kérdésemre, hogy egyáltalán hová költözik, először azt válaszolta, hogy X-ék garzonjába, majd félórával később azt, hogy egyelőre X-ékhez, mert a lakás még felújítás alatt áll. Mint később az önkormányzati képviselő beszámolt róla, neki azt mondta aznap este, hogy albérletbe, végül pedig, amikor szombaton, az esemény után 3 nappal végre el tudtam érni telefonon azt, hogy nincs semmiféle garzon, még csak most veszik meg. Megjegyezte továbbá, hogy ő ezt a döntést már egy héttel azelőtt meghozta, hogy nekem említette volna."

A bűncselekmény napján Ilona már reggel elkezdte a pakolást, ruháit, festményeit és egyéb személyes holmiját csomagolta. Andrea az előző esti sokk után ismét próbált vele értelmesen beszélni, de Ilona hajthatatlan maradt, ignorálva Andrea azon kérdéseit is, amelyek a jogi kötelékekre, és a további kapcsolatukra vonatkoztak. Közben többször is beszélt idősebb lányával, de Andreával senki sem állt szóba. Hiába hívta Katit, Józsit és még a testvére szomszédságában élő keresztanyját is – akivel húsz évig ápolt bensőséges kapcsolatát nővére addigra porrá zúzta –, valamennyien rácsapták a telefont. Jóval később, a szembesítések során Kati felháborodva jegyezte meg, hogy Andrea "hívogatta" őket telefonon.

Szerinte a testvérének nem volt joga tudni, hogy mikor érkeznek az otthonába azok, akik előzőleg több ízben, halálosan megfenyegették.

Ekkor Andrea azt a budapesti ügyvédnőt hívta, aki a szerződéseiket kötötte, felvázolta a helyzetet és megkérdezte, mit tegyen, mivel az anyja épp most szegi meg a tartási szerződést. Az ügyvéd azt válaszolta, "hadd menjen, majd visszajön".

"Utólag mókás – mondja Andrea –, de akkor nem tudtam nevetni rajta. Persze, hogy nem zártam be anyám előtt az ajtót, de délután már látszott, hogy ez a képtelenség meg fog történni, így arra koncentráltam, hogy biztonságossá tegyem a helyzetet, amennyire csak lehet."

Ismerősei közül egyedül a helyi önkormányzati képviselő tudott ilyen hirtelen rendelkezésre állni, de Andrea neki is csak egy hozzávetőleges időpontot adott meg, azt, amit Ilonából sikerült kihúznia. Ezen túl nyomatékosan megkérte Ilonát, hogy addig, amíg a képviselő nem érkezik meg, ne nyisson kaput, tekintettel a fenyegetésekre, illetve arra, hogy ott parkol az autója, ott áll nyitva a faház, tele a szerszámaival, és ismerve Katiék mentalitását – akiknek a szóbeli megállapodásokon túl az írott szerződéseket sem szokásuk mindig betartani –, nem szerette volna, ha megrongálódik vagy eltűnik valami.

Két házőrzőjét, a német juhászkutyákat – kennel híján – behívta magához a házba, nem akart balesetet, és ha ő nincs jelen, a kutyák nem engedtek volna be idegeneket a területükre.

Idézet Ilona 2020. július 2-i, Matyóföldön tett vallomásából:

"Összeszedtem az ingóságaimat, és azokat kipakoltam a ház udvarára. Andrea azt mondta, hogy ide nem jöhetnek be, csak az utcán állhatnak meg, és úgy történjen a bepakolás. Megérkeztek a lányomék utánfutóval. Kinyitottuk a nagykaput, Andrea azt mondta, hogy várjunk, amíg hív egy olyan embert, aki biztosítja azt, hogy őt ne érje támadás. Mondtam neki, hogy semmiféle támadás nem lesz, csak bepakolunk és megyünk."

Katiék fél hét körül érkeztek, Andrea nem ment ki, ahogy ígérte, a házban telefonált egy barátnőjével, de amikor kinézett az ablakon, újabb meglepetés érte. A nyitott kapuban nővére lánya és veje is megjelent, József az utánfutóval rátolatott a kapu vonalára, Kati pedig az udvarban volt az anyjával. Az önkormányzati képviselő sehol.

"A nővérem erődemonstrációt tartott – mondja Andrea –, bemutatta, hogy akkor is úgy lesz, ahogy ő akarja, és felsorakoztatta maga mögött az egész családját. Az unokát, apám szeme fényét, aki sem őt nem látogatta meg a halálos ágyán, sem a nagyanyját nálam, pedig a közelben élt. És még a vejét is, akit akkor láttam életemben először".

"Amikor szembesültem vele, hogy ismét becsaptak, három dolgot tehettem: vagy bent maradok és végignézem, ahogy kirabolnak, vagy a kutyákat engedem rájuk, vagy egyedül megyek ki.

Az utóbbi mellett döntöttem – mondja Andrea, miközben rámutat –, 

ez az otthonom, innen már tényleg nem volt hová hátrálnom."

Amint az ajtón kilépett, nagyjából tíz méterre a helyszíntől, Ilona kivételével a rokonok, különösen Katalin és József válogatott szidalmakat kiabáltak felé, kocsmai stílusban: "mocskos alkoholista állat, hájas disznó, nézd má', milyen kövér", és így tovább. A tényszerűség kedvéért itt érdemes megjegyezni, hogy Andrea akkor nagyjából 70 kilogrammot nyomott, a fél fejjel alacsonyabb Kati 85 kilogrammot, József pedig cirka 110-et; egyikőjük sem fogyasztott alkoholt.

"Képzeld el, hogy a csendes, kertvárosi otthonodban, ahol a szomszédság körében még bulik sem jellemzőek, a szilveszter kivételével nyugalom van, megjelenik ez a magatartás! Ugye, milyen kellemes? És hiába tudod, hogy csak provokáció, nem változtat a helyzeten, mert lejárat."

Andrea lement a lépcsőn, majd amikor Katihoz ért, azt mondta neki a kapu felé mutatva, hogy menjen ki, hiszen ebben állapodtak meg, mire Kati azt üvöltötte az arcába, hogy "nem szégyelled magad, te alkoholista, kidobtad az anyukámat!".

Andrea erre indulatosabban, de még mindig visszafogott hangon közölte, hogy "na, takarodjál gyorsan kifelé!"; másfél méterre állt Katitól, és egy ujjal sem ért hozzá. Ekkor ugrott oda József, és kezdte ütlegelni Andreát, a fejét, a mellkasát, és az arcát célozva, minek következtében ő a földre került, ahol József párszor belerúgott. Miközben a nő tápászkodott fölfelé, reflexből a fölé tornyosuló József felé rúgott, aki ekkor jobb kezével megragadta Andrea bal karját, majd bal öklével az arcába ütött. Az ütés erejétől Andrea újból a térkőre zuhant, és lent is maradt, elővéve zsebéből a mobilját, amelyet vakon nyomkodni kezdett, remélve, hogy a videó felvételt indítja el. A mobil a fotófunkción állt, de így is sikerült megörökíteni azt a pillanatot, amikor a fekete maszkban lévő József az öklét rázva fölé hajol. 

Ekkor mondta azt a férfi, hogy "ezzel még nincs vége."

A jelenlévők közül senki sem sietett Andrea segítségére.

Bántalmazása után sokkos állapotban menekült be a házba, ahonnan 18:53-kor hívta a rendőrséget.

Az önkormányzati képviselő vallomásában így emlékszik vissza az esetre:

"Én éppen dolgoztam, amikor Andrea hívott telefonon, és kérte, hogy jöjjek át a címére, mivel félt, hogy a költözéskor esetleg probléma lehet a testvére családjával. Azt mondta, hogy délután 17:00-19:00 körül érjek át, mert akkor lesz a költözés. Elhúzódott a munkám aznap, és kicsit késtem a megbeszélt időponthoz képest. Először Andreát kérdeztem, hogy mi történt, és mondta, hogy megütötte őt testvére férje, Andrea zaklatott, sokkos állapotban volt. Az arca körül volt egy folt, láthatóan nem elesés következménye lehetett, mivel laikusként is tompa ütésnek tűnt. Érződött a feszültség a levegőben, a többiek Andrea anyukája kivételével azt mondták, hogy Andrea "nekiment" lánytestvérének, azt mondták, hogy a testvére férje megvédte feleségét, ezt nem részletezték, hogy hogyan, majd elesett Andrea és úgy sérült meg az arca. Tehát balesetként állították be. Andrea pont az ellenkezőjét monda, és ez a sérülés és a zaklatott idegállapota miatt teljesen hihetőnek tűnt az ő elmondása, mármint hogy őt megütötte valaki. 

A többiek folyamatosan hangosan beszéltek, hogy részeg, meg hasonlók, meg az anyukájuk nem tud Andrea mellett élni. Én nem éreztem Andreán italszagot, és a viselkedése sem volt ittas emberre jellemző, csupán érthető módon zaklatott volt a történtek miatt."

Itt fontos kiemelni, hogy az önkormányzati képviselő a helyszínen rákérdezett Katinál, hogy pontosan mit ért az alatt, hogy Andrea "nekiment"?

"Megütött? – kérdezte –, mire Kati azt válaszolta, hogy: nem".

Érdeklődöm a fiatalembernél, hogy ezt a rendőrségen is elmondta-e, és ő azt válaszolja, hogy persze, hogy elmondta, de a vallomását csak átfutotta, mielőtt aláírta, és nem emlékszik, belekerült-e.

Nem került bele.

5. rész / Rendőri munka

A bűncselekményt követő másfél év során, Andrea kétszer érdeklődött az ügyet vizsgáló főtörzszászlós asszonynál a nyomozásról, de nem kapott érdemi választ. Aztán 2022 februárjában ismét kereste a vizsgálót, s bár az üzenetei után sem kapott visszahívást, végül sikerült elérnie. A telefonbeszélgetésük nagyjából így hangzott:

• Üdvözlöm, talán emlékszik rám, X Andrea vagyok, lassan két éve tettem feljelentést, több üzenetet is hagytam Önnek, érdeklődni szeretnék, hogy áll az ügyem?
• Ja, igen, azt már tavaly nyáron lezártuk.
• Lezárták? Én nem kaptam semmilyen értesítést!
• Mert maga volt a feljelentő.
• Ööö… értem. Nem volt elég bizonyíték?
• Ritkán foglalkozunk ennyit egy üggyel, mint ezzel, de itt mindenki mást mondott.
• Én végig ugyanazt mondtam.
• Maga igen, de a többiek nem.
• És ez nem volt gyanús? Na, mindegy. Az édesanyám Önnél tett tanúvallomásai sem számítottak?
• Ő aztán végképp mindig mást mondott.
• És a fotók, meg az orvos szakértői vélemény?
• Az sem volt meggyőző.
• Értem. Csak meg vagyok döbbenve. Mit tehetek a továbbiakban, úgy értem legálisan?
• Semmit, nem kell verekedni.
• Már ne haragudjon, de én nem verekedtem! Engem összevertek az otthonomban. Őszintén nem kívánom ezt se Önnek, se másnak.
• Az ügyet lezártuk, nem tudok mást mondani, akkor se, ha még félóráig faggat.
• Értem. Köszönöm.

Miután az újabb sokkból felocsúdott, Andrea egy ügyvéd ismerősét hívta tanácsért, aki azt javasolta, azonnal írjon egy ajánlott levelet, amelyben kéri, hogy küldjék meg számára az eljárást lezáró határozatot. Így is tett, még aznap postára adta, illetve e-mailben is elküldte a rendőrségi vizsgálónak.

A néhány nappal később megküldött határozat kimondta, hogy a "… súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt

X Józseffel szemben folytatott eljárást – mivel a rendelkezésre álló adatok, illetve bizonyítási eszközök alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése – megszüntetem."

Az indoklás rövid bekezdésekben foglalta össze a tanúvallomásokat.

"X Katalin kihallgatása során elmondta, hogy a szóban forgó napon húga kijött a házból és kiabált, hogy takarodjanak onnan, majd nekitámadt, és mellkason ütötte őt, ekkor szólt férjének, hogy segítsen, mert rátámadt a testvére. Férje odament és megfogta vállát Andreának, megrázta, azonban nem ütötte meg őt. Ekkor a férj elengedte a karját, aki ezt követően leesett a földre."

"X József gyanúsított kihallgatása során elmondta, hogy a dulakodást felesége testvére kezdte azzal, hogy ököllel elkezdte ütni a feleségét, majd amikor ő odament feleségének segíteni, akkor ágyékon rúgta őt Andrea, így ketten elkezdtek dulakodni, ő azonban csak lökdöste Andreát, de nem ütötte meg."

Az édesanya "tanúkihallgatásában ellentmondásos nyilatkozatokat tett azzal kapcsolatban, hogy ki kezdte a verekedést".

Az önkormányzati képviselő és a házaspár veje azt vallották, hogy ők csak a bűncselekmény után értek a helyszínre.

"A nyomozás során nem volt megállapítható, hogy ki kezdte a verekedést, és ki ütött védekezésként vissza. Tekintettel arra, hogy nem zárható ki a gyanúsított azirányú védekezése, miszerint feleségét a további bántalmazástól mentve ütötte meg X Andreát, vagyis jogos védelmi helyzetben cselekedett a 398. § (1) bekezdés c) pontja alapján, a rendelkező részben foglaltak szerint az eljárás megszüntetéséről határoztam" – zárja az indoklást a Vizsgálati Osztályvezető őrnagy hölgy.

Andrea néhány nappal később megbízott egy jogi képviselőt az üggyel, mert laikusként is elképzelhetetlennek tartotta, hogy nem tehet semmit. A főtörzszászlós asszonnyal folytatott szürreális telefonbeszélgetés önmagában jogsértőnek tűnt, ahogy az is, hogy mint sértett, nem kapott tájékoztatást az ügy lezárásáról.

A jogi képviselő kvázi azonnal megfellebbezte a rendőrség döntését, és rövidesen 

az illetékes ügyészség utasította a rendőröket, hogy folytassák le "rendesen" a nyomozást és végezzék el a szembesítéseket. Merthogy azok is elmaradtak.

Andrea ekkor még nem ismerte a nyomozati anyagot, de furcsának találta, hogy a rendőrség a rövid vallomásrészletek közt feszülő ellentmondások ellenére, bizonyíték nélkül fogadta el, hogy verekedés volt, amelyet ráadásul ő kezdeményezett.

A jogi képviselő bekérte a nyomozati anyagot, amelyet a főtörzszászlós asszony meg is küldött, azonban két "bagatell" irat hiányzott a digitális paksamétából: a 17 oldalas orvos szakértői vélemény legrelevánsabb oldala, amelyen a szakértő azt tárgyalja, hogyan keletkezhettek és hogyan NEM keletkezhettek a sérülések, illetve Katalin teljes vallomása. Ezt követően kérte a hiánypótlást, amely kérésnek a főtörzszászlós asszony hónapokig nem tett eleget.

2022. május 10-én Andrea az alábbi levelet kapta jogi képviselőjétől:

"Ezúton tájékoztatom arról, hogy az eljáró rendőr ahelyett, hogy a kért iratokat részünkre megküldte volna (amelyeket egyébként a mai napig nem küldött meg) szembesítésre szóló idézést bocsátott ki (május 19-re – a szerk.), amelyre X József és Ön között kerülne sor. Számomra ezen időpont egyértelműen nem megfelelő, két tárgyalásom is van ebben az időszakban. Egyúttal előkészítettünk egy eljárás elhúzódása elleni kifogást is, mivel a kért iratok rendelkezésünkre bocsátására immáron sokadik hete nem kerül sor."

Tehát a rendőrség úgy írta ki a szembesítés időpontját egy bő héttel későbbre, hogy a sértett jogi képviselőjének nem bocsátotta rendelkezésére az ügy szempontjából igencsak meghatározó dokumentumokat.

A kifogás benyújtását követően azonban az inkriminált papírok két órán belül megérkeztek. Hogy miért?

"Mert a már régóta kért iratok megküldésének elmaradása miatt panaszt terjesztünk elő, amelyet ha az elmulasztott határidőre tekintettel nem korrigál az érintett rendőrkapitányság, akkor azt fel kell terjessze a Pest Megyei Rendőr-főkapitánysághoz. Ezt nem szeretik a rendőri szervek, ezért általában ez ösztönző, gyorsító hatással van" – írta a jogi képviselő.

A szembesítések időpontját végül 2022. július 13-ra tűzte ki a rendőrség, a vizsgáló maradt ugyanaz a főtörzszászlós hölgy, aki a nyomozást "lefolytatta".

A köztes időben Andrea beleásta magát a nyomozati anyagba, mára a 200 oldalt gyakorlatilag fejből visszamondja. Számos szembetűnő ellentmondást fedezett fel, ezekből csak néhányat emelünk ki.

Míg Katalin a vallomásában egy bekezdésen át részletezi, lánya és veje miért nem voltak jelen a cselekménykor, addig József ekképpen nyilatkozik:

"Odamentünk tehát, én, feleségem, gyerekem, és vejem, megálltunk a ház előtt, nem mentünk be. A ház a kaputól 6-8 méterre van, a nagykapu nyitva volt."

Valamennyi jegyzőkönyvben, amely tanúkihallgatás után születik, a rendőrség sok egyéb mellett azt is közli, hogy "a Be. 171. § alapján a tanúvallomást megtagadhatja a terhelt hozzátartozója". A szemtanúk közül e jogával egyedül Katalin lánya élt, bár ennek különös módon nincs nyoma a rendőrség anyagában. Fellelhető, hogy a főtörzszászlós asszony először József és Katalin címére küldött idézést a lánynak, pontosabban a matyóföldi rendőrőrs segítségét kérte a vallomás felvételében – holott a tanúvallomások előzőleg két helyen is említik, hogy a fővárosban él. A helyiek kimentek a címre, ahol József közölte velük, hogy a lánya saját bejelentett lakcímén él Budapesten. Ezt követően egy BM lekérés található az anyagban a lány adataival, és rajta egy kézzel feljegyzett telefonszámmal. A szám Katalin lányáé. Nincs idézés, és nincs jegyzőkönyv arról, hogy a házaspár lánya a helyileg illetékes rendőrségen nyilatkozott volna arról, hogy nem kíván édesapja ellen tanúskodni.

E dokumentum hiánya azért is furcsa, mert a lány férjét, Katalin és József vejét beidézték és fel is vették a tanúvallomását Zuglóban, amelyet eljuttattak a főtörzszászlós asszonynak.

Miért nem tanúskodott az unokahúgom és miért tűnt el ilyen kurtán-furcsán a nyomozati anyagból? – teszi fel a kérdést Andrea.

Ha én szemtanúja vagyok, hogy az anyámra támad a nagynéném, és az apám csak a védelmére kel, ahogyan ők állították, akkor miért tagadom meg a vallomástételt, miért nem mondom el, amit láttam, ha az a szüleimet igazolja? Családtag ellen nem kötelező vallani, de mellette azért lehet, nem?

Andrea felhívja a figyelmemet arra is, hogy az orvos szakértői vélemény nem csupán a sérüléseket taglalja, hanem egyúttal azt is bizonyítja, hogy József és Katalin hazudtak, amikor az állították, hogy sérülései egyszeri eséstől keletkeztek, az ő állítását viszont igazolja, miszerint ököllel összeverték.

"A sértett sérülései típusosan ökölbe zárt kézzel való ütés eredményeként keletkezhettek" – írta az orvos szakértő az illetékes rendőri szerv felhívására elkészített, 2021. január 21-re datált szakvéleményében. Arra a kérdésre, hogy a sérülések keletkezhettek-e véletlen elesés következtében, azt válaszolta, hogy 

"a sértett sérülései egyszeri földre esés során nem keletkezhettek, azok többszöri erőbehatás eredményeként jöttek létre".

Szintén kérdésre válaszolva hozzátette még, hogy "a sértett sérülései orvos szakértői szempontból létrejöhettek a vallomásában előadott időpontban, módon és körülmények között".

A legfontosabb kérdés szerintem az – mondja Andrea –, hogy amikor a szakértő engem, a sértettet igazol, őket pedig megcáfolja, ergo bebizonyosodik, hogy ebben a kérdéskörben hazudtak, akkor annak az állításuknak, amely szerint én támadtam a nővéremre és ütöttem mellkason, milyen alapon ad hitelt a rendőrség? Bemondásos alapon? A terheltnek nem kell bizonyítani semmit, csak a sértettnek?

De hasonlóképp szembetűnő Katalin – egyébként meseszerű – vallomásának azon része, amelyben kifejti, hogy férje a zárt utánfutóban pakolt, amikor húga rátámadt, és az ő hívására ment be az udvarra. Ezek szerint József (sem) látta azt, hogy Andrea a feleségére támadt, akin egyetlen karcolás, zúzódás sem keletkezett, és a semmit persze látlelet sem támasztja alá.

Érdemes külön tárgyalni Katalin vallomását, amelyben feltűnően tendenciózusak a rendőrnő aláhúzásai, mintha csak azokra a szövegrészekre fókuszált volna, amelyek Andreát tüntetik fel a verekedés kezdeményezőjeként. Pedig ellentmondás itt is akad bőven, nem beszélve az olyan anderseni fordulatokról, mint például a bútordobálás – olyan bútorokkal, amelyek nem is léteztek. A szövegben továbbá négy alkalommal alkoholistázza a testvérét, mintha csak nyomatékot akarna adni saját szavainak.

Az egyik leglátványosabb ellentmondás a távozásuk mikéntjével kapcsolatos:

"Mivel késő este volt, ezért mondtam a férjemnek, hogy fejezzük be a pakolást, ne foglalkozzunk a húgommal, inkább siessünk hazafelé, hagyjuk el a helyszínt minél hamarabb."

Majd egyetlen bekezdéssel lejjebb ugyanerről így nyilatkozik:

"A bántalmazásnak úgy lett vége, hogy szóltam a férjemnek, fejezzük be a pakolást. Ezt meg is tettük, de mivel a húgom értesítette a rendőrséget, mi a helyszínen többnyire az autóban ülve megvártuk a rendőröket, mert szerettük volna megelőzni a további problémát."

Az önkormányzati képviselő elmondása szerint viszont kifejezetten csak azért maradtak a helyszínen, mert ő javasolta nekik azt, hogy jobban járnak, ha megvárják a rendőrséget.

Egyébként meg milyen problémát, ha ők nem tettek semmi rosszat?

Azt is mondja, hogy "vér nem folyt", pedig folyt az, csak befelé; ebből keletkeztek a hematómák.

De nem hagyhatjuk figyelmen kívül a vallomás zárszavát sem, amely Andrea szerint Katalin krédójának sava-borsa, örök áldozati státuszának felsőfoka. Kijelenti – ahogy József úgyszintén a vallomásában –, hogy a súlyos sérüléseket húga önmagának okozta, csakis azért, hogy vele, velük kibabráljon.

"Az ő olvasatában nyilvánvalóan minden az én hibám, én generáltam a feszültséget, én provokáltam ki a helyzetet, és bűnös vagyok vélhetően még azért is, mert a saját otthonomban létezni merészeltem; ezzel szemben ők soha, semmiről sem tehetnek.

Azt kellene megérteni, hogy Kati nem tekint rám emberi lényként, démonizál, s mint ilyennel szemben bármi megengedett. A férjével meg azt hitet el, amit csak akar, és annak az ellenkezőjét is."

Végül nem árt hangsúlyozni, hogy ennek az ominózus költözésnek volt két másik inverze, amikor Ilona Andreához költözött Borsodból, először 2018 októberében, majd 2020 júliusában.

"Kati ezen alkalmakkor nem törte magát, hogy segítsen anyunak – mondja Andrea, – a családja se, nem érezték magukénak a helyzetet. Igaz, másodjára már én sem; a bűncselekmény után három hónappal valóban 

nem jelentem meg náluk harmadmagammal, nem nyomultam be a lánytestvérem otthonába az akarata ellenére, miközben ő egyedül volt, nem kezdtem ordenáré üvöltözésbe, hogy lejárassam, és nem verettem össze csonttörésig. Ezeket nem tettem meg. Talán azért, mert ilyen vágyak sosem szerepeltek a bakancslistámon."

6. rész / Szembesítések

József nem vállalta, hogy Andrea szemébe nézzen.

A jogi képviselő indítványozta, hogy Ilona kaphasson védett tanúi státuszt, mivel a jogszabályban előírt négy kritériumból háromnak megfelel. Nem kapta meg. Ez azt jelentette volna – tekintettel az életkorára, és a halálos fenyegetésekre –, hogy vádemelés esetén a későbbiekben csak az illetékes szervek képviselőivel kellett volna konzultálnia.

2022. július 13-án Katalin és József megjelent a Pest megyei rendőrőrsön, Andrea a jogi képviselőjével érkezett. Először József és Andrea meghallgatására került sor, ahol is a terhelt közölte, hogy nem kíván részt venni a szembesítésen. A jogi képviselő javaslatára – Andrea biztos volt abban, hogy nem vezet eredményre, de belegyezett – 

József számára fel lett ajánlva az úgynevezett "közvetítői eljárás" lehetősége, amely szerint amennyiben elismeri a bűnösségét és megfizeti a sérelemdíjat, úgy nem indul ellene büntetőeljárás.

Két hét gondolkodási időt kapott, hogy meghozza a döntést.

Katalin számára a törvény előírta a szembesítésen való részvételt, ahol újabb ellentmondásokba keveredett, és felháborodva közölte, hogy Andrea aznap "hívogatta" őket (hogy megtudja, mikorra érnek oda – a szerk.), illetve ismét hangsúlyozta testvére részegségét, hozzátéve, hogy ő a helyszínre érkező járőröket is felszólította, szondáztassák meg, de azok nem tettek eleget a felszólításának.

Ilona visszaemlékezése szerint a járőr erre a felhívásra azt felelte, hogy "az nem bűncselekmény".

Katalin kitartóan tagadta, hogy József megütötte volna Andreát, a jogi képviselő azon kérdésére pedig, hogy mivel magyarázza az orvos szakértő által megállapított, négyrendbeli ököllel történő ütés általi sérüléseket, azt felelte, hogy "semmivel, nem tudom, hogy ez mitől keletkezett".

Katalin megkérdezte Andreát, hogy szerinte 

"József ok nélkül jött ki az utánfutóból és esett neked?",

mire Andrea azt válaszolta, hogy

"nem ok nélkül, hanem a te kiabálásodra. Nem ütöttelek meg, nem verekedés volt, hanem verés. Senkit sem ütöttem meg. Én voltam az egyetlen, aki mindvégig racionálisan viselkedett."

A szembesítés legfigyelemreméltóbb párbeszéde volt ez, s talán Katalinnak fel sem tűnt, de a húgához intézett kérdésében megfogalmazott egy állítást is, amely szerint József mégiscsak "nekiesett" Andreának, miután kijött az utánfutóból.

Katalin felismerte továbbá a férjét a fotón, amelyet Andrea készített, miközben József az öklét rázva hajolt fölé az udvaron és fenyegette, a kérdésre pedig, hogy szerinte mit csinál ezen a képen a férje, azt mondta, hogy 

"nem tudom, biztos a maszkját igazítja meg".

Mind a főtörzszászlós asszony, mind a jogi képviselő javasolta Katalinnak, hogy forduljanak ügyvédhez, kérjék ki egy szakember véleményét, illetve a közvetítői eljárás mibenlétét is felvázolták neki. A rendőrnő továbbá azt is felajánlotta, hogy megküldi számára az orvos szakértői véleményt – mivel nem jártak iratbetekintésen –, és 

az orvos szakértői véleményre hivatkozva megjegyezte, hogy az alapján jó eséllyel elítélik majd a férjét.

Ugyanarról a dokumentumról beszélünk, amelyről a telefonban Andreának februárban még úgy nyilatkozott, hogy "nem volt elég meggyőző".

"A szembesítés során eszembe jutott, amikor a telefonban azt mondta, semmit sem tehetek a döntése ellen, hogy nem kell verekedni és kész. Szívesen megkérdeztem volna tőle, számára mit árul el az a tény, hogy hivatalosan ott ülök vele szemben a szobájában, miközben e pillanatban is az ügyemen dolgozik? Persze hallgattam."

Augusztus elején, a nyári szabadságolások miatt bőven a két hét lejárta után a jogi képviselő telefonon kereste Józsefet, mivel ő nem jelentkezett, és érdeklődött, hogyan döntött a közvetítői eljárással kapcsolatban. A beszélgetés nem kevésbé sikeredett szürreálisra, mint az Andrea és a rendőrnő közötti, lényegét tekintve pedig elutasító volt.

Andrea szerint nővére ezúttal is anyagi megfontolások alapján döntött, Kati számára irreleváns, hogy József büntetlen vagy büntetett előéletű, arról viszont, hogy húgának kártérítést fizessen, hallani sem akar.

2022. október 12-én a jogi képviselő benyújtott egy indítványt a nyomozás vádemeléssel történő befejezésére. Az indítványból csak egyetlen bekezdést idézünk:

"Indokolásképpen előadom, hogy a Megbízóm sérelmére elkövetett bűncselekmény tényét a rendelkezésre álló fényképfelvételek, orvosi dokumentáció, orvos szakértői vélemény, rendőri jelentés, a sértett, illetve X Ilona tanúvallomásai igazolják közvetlen bizonyítékként, de terhelő bizonyítéknak minősülnek részben a gyanúsított és X Katalin vallomásai is."

2023 januárjában az ügyészség – biztosra szerettek volna menni – még két szembesítés lefolytatását rendelte el: egyet Andrea és az unokahúga férje között, egyet pedig Katalin és Ilona között.

Január 27-én, a fiatalember halasztási kérelmét figyelembe véve, egy hét csúszással zajlott le a sértett és a vő szembesítése, mely során a férfi következetesen tagadta, hogy jelen lett volna a bűncselekmény elkövetésekor, s a jogi képviselő kérdéseire többnyire a nem tudom/nem emlékszem választ adta.

Ilona és idősebb lánya szembesítésére szintén csak több hetes késéssel, február végén került sor, amelyet úgy tartottak meg, hogy nem tartották meg: érdemi információ nem hangzott el, mindkét fél kijelentette, hogy nem kíván a másikkal "szembesülni". Ilona és a jogi képviselő visszaemlékezései alapján azonban két pikáns esemény mégis akadt a találkozón:

Még a zsebkendőnyi váróban az ügyvéd úr javasolta az édesanyának, váltson pár szót Katalinnal és Józseffel, hogy oldódjék kissé a hangulat. Ilona a kérésnek eleget téve ment oda a házaspárhoz, köszönt nekik, amelyre csak Kati reagált, akinek az arca több helyen is le volt ragasztva, a kötések alól pedig véraláfutás látszódott. József tehát nem köszönt vissza az anyósának. Ilona megkérdezte a lányától, hogy mi történt az arcával – később Andrea viccelődött is vele, hogy miért nem azt kérdezte: "téged is összevertek?" –, mire Kati odavetette: 

"műteni kellett, ezt is neked köszönhetem".

Itt érdemes rögzíteni, hogy Katalin 2020. július 20-a és a rendőrségi találkozó, azaz 2023. február vége között – majdnem 3 év – nem találkozott és telefonon sem beszélt az édesanyjával.

De érdemes azt is megjegyeznünk, hogy Katalinnak a lánya születése után, azaz 35 éve kisebb-nagyobb "mészcsomók" jelentek meg az ízületei környékén, elsősorban a térdein és a könyökén. Az orvosok nem találtak választ sem a jelenségre, sem az okokra, a kitüremkedések nem rosszindulatúak, de esztétikailag egyértelműen hátrányt jelentenek – mintha cseresznye nagyságú mészgöböket dugtak volna a bőre alá. Vélhetően az arcán is megjelentek a tünetek, és ezt távolíthatták el a szembesítést megelőzően.

A másik esemény pedig már a szembesítés során hangzott el, amikor is kérdésre válaszolva Kati azt állította, hogy neki fölösleges bármit is kérdeznie az anyjától, mert az úgyis azt mondja, amit Andrea akar. A jogi képviselő erre közölte vele, hogy ha nem vonja vissza azonnal, feljelenti rágalmazásért. "Jó, akkor visszavonom" – jött a válasz.

7. rész / A hangfelvétel

2023. március 10-én az alábbi feljegyzést küldte meg a főtörzszászlós asszony Andrea jogi képviselőjének, aki egyfelől azonnal továbbította ügyfelének az iratot, másfelől írásban kérte a rendőrségtől a hangfelvételt, amely alapján a feljegyzés készült.

A főtörzszászlós asszony ezt követően három hét hallgatásba burkolózott, teljességgel ignorálva mind a jogszerűséget, mind az ügyvédi iroda megkereséseit – tudniillik a hangfelvételt a feljegyzés kíséretében kellett volna megküldeni a sértett jogi képviselőjének.

De Andrea sem kapott választ az anyjától arra a kérdésre, hogy pontosan hol, mikor és milyen céllal hangzott el ez a csúsztatásokkal és súlyos hazugságokkal fűszerezett kismonológ? Eredeti felvételről lehet szó vagy vágott anyagról? Beleegyezett, hogy felvegyék, vagy a tudta nélkül készült? Andrea csak találgatott, miközben lassan jéggé fagyott a kettejük közti viszony, Ilona pedig azt hajtogatta, hogy "nem emlékszem".

A rendőrség március végén küldte meg végül az inkriminált hangfelvételt, amely betűhű leirata így néz ki:

"Teljes feljegyzés a hangfelvételről, amelyen a vő, az unoka, József és Katalin instruálja Ilonát a 2020. április 15-i bűncselekmény után

Vő: Ideteszem.

Katalin: Te meg se szólalj…

József: Nem szólok.

Vő: Hát ezt most úgyis csak magunknak csináljuk, szóval mindegy.

Ilona: Persze, persze.

Vő: Na. Jó. Igazából amúgy szerintem a lényeg, az ugye most úgyis csak az lesz… tehát nem tudom, hogy a… mennyire érdemes megemlíteni a hátteret. Szerintem azt legfeljebb egy mondatban érdemes csak megemlíteni, hogy már olyan élhetetlenné váltak ott a körülmények, ami indokolta azt, hogy, hogy akkor elköltözzön és akkor ezért érkeztetek ti oda, hogy akkor ezt a költözésben segítsetek. Mert igazából, ami ellen ő feljelentést tehet, az tényleg az, hogy ő azt érzi, hogy őt tettleg bántalmazták, szerintem erre kell koncentrálni. Itt pedig ugye a lényeg, az ami tényleg az, amit majd le kell benne írni, hogy ez mondhatni jogos önvédelem volt. Tetszett látni, hogy ugye ő támadott először xxxxx-ra, és akkor ugye xxxxx meg őt védeni érkezett igazából be és ennek a következményeként került a földre, amikor aztán elkezdte az egészet fölvenni. Mert igazából…

Unoka: Hát amit láttál, hát…

Ilona: Persze, persze.

Vő: Csak a valósággal megegyezőt persze, semmi hülyeséget ne mondjunk bele.

Unoka: Nem, nyilván, de valami előzmény is legyen, hogy miért, ne az legyen, mert hogy mi rángattunk el onnan.

Ilona: Persze. Hát én úgy döntöttem, hogy elég sok kritika ért engem az ő részéről, hogy nem tisztán tartom a lakást, és hogy nem vagyok tiszta, sok kifogást… szidalmazott. Az ellátásommal nem volt semmi probléma, mert tényleg mindennel ellátott, de lelkileg nagyon sokszor megsértett, és én teljesen ki voltam már borulva abba, hogy a másik lányommal nem tudtam a kapcsolatot tartani, mert ők nem voltak beszélő viszonyban. Ez is fájt. Amikor xxxxxxxxxx-re eljöttünk nem mehettem be meglátogatni se a sógornőmet, se a lányomat, és hát annyira halmozódott ez a dolog, hogy, hogy éjszakákon át már csak sírtam, és eldöntöttem, hogy, hogy vissza. A honvágy meg a vírusos helyzet is közrejátszott, hogy, hogy visszajövök xxxxxxxxx-re, ahol 76 évet leéltem, itt születtem. És ott semmi kapcsolat, se szomszéd, senkivel nem tudtam kapcsolatot tartani, és úgy gondoltam, hogy, hogy, hogy visszajövök. És mikor mondtam neki, hogy, hogy hát én visszajövök xxxxxxxxx-re, akkor fel volt háborodva, hogy miért nem érzem jól itt magam. Mondom, hogy de, jó volt az ellátásom, de lelkileg engem teljesen kikészített már a sok kritika, a sok sérelem. És mikor mondtam, hogy összecsomagolok és hazahoznak az idősebb lányomék, meg a vejem utánfutóval, összecsomagoltam, egész nap raktam a ruhájaimat, a képeimet, mindent, és úgy volt, hogy csütörtökön jönnek értem, de ő már sürgetett, hogy, hogy akkor azonnal menjek, vigyem a szemétjeimet, egyedül becsomagoltam, kivonszoltam a csomagokat, a tévét, mindent, alig bírtam, ő nem segített benne. És akkor telefonáltatott, hogy na szóljál a vejednek, hogy jöjjön minél hamarabb, meg hogy vigyem ki az utcára a csomagjaimat, mert az udvarára nem jöhet be senki. Hát mondom most ott őrizzem két óra hosszáig az utcán a zsákokat, a dobozokat? "Nem érdekel, ide nem jön be senki!" Mondom oké, rendben van, ideállnak, kinyitjuk a kaput, az utánfutóval úgy tolat, hogy ne is érintse a kerítést. És akkor, mikor megérkeztek, 6 óra körül este, akkor mondtam, hogy a könnyebb dolgokat én hozom, a vejem pedig rakja be az utánfutóba.

És hát voltak olyan dobozok, amit egyedül nem bírtam, és akkor az idősebb lányom jött, hogy segít a TV-t , meg a azokat a dobozokat kivinni, és akkor xxxxxx odaszaladt és odavágott a lányomnak, hogy ne jöjjön be a portájára, mert, mert ide nem jöhet be senki. Nem látta azt, hogy egy 78 éves anyja kínlódik, vonszolja. És mikor megütötte a lányomat, mellbe vágta, akkor a vejem odament és és vállon ragadta, hogy, hogy miért akadályozod azt, hogy, hogy segítsenek az anyádnak. És akkor ő rúgta, vágta, a széket, kis létrát dobta feléjük.

Én annyit láttam, hogy, hogy, hogy… hát a vejem nem, nem bántotta őt. Ő közben bement a lakásba, vissza kijött, akkor fényképezett, de én, én nem láttam volna, hogy, hogy rátámadt volna. Inkább ő, ő támadott. És…

Vő: Valahogy ugye, ez úgyis csak nekünk szól, hogy valahogy a földre került. Tehát azért ő közben elesett…

József: Hát eléggé ittas állapotba volt.

Unoka: Igen, az hogy ivott alkoholt…

Ilona: Igen, hát fogyasztott alkoholt. Már előtte való nap megvett egy liter vodkát, utána még fölment másnap Unicumot, tehát látszott rajta, hogy, hogy italos állapotba van, és…

Katalin: Agresszív volt. Azt mondta, takarodjál a portámról, mit nem értesz ezen, és akkor jött felém. Akkor kezdett el engem… akart ütni.

Ilona: Igen, én nem láttam, hogy a vejem bántotta volna…

Katalin: Nem is volt ott az udvaron akkor xxxxx. Amikor én mondtam, hogy gyere, gyere, mert ez nekem jött, megvert, akkor…

Ilona: És mikor kijött a lakásból, akkor hallottam, hogy fölhívta a rendőrséget, hogy testi fenyítés, vagy…

József: Megtámadták, betörtek hozzá…

Ilona: Igen, és hogy jöjjenek, segítsenek…

Katalin: "Kérem, segítsenek, kérem, segítsenek!"

Ilona: Tehát én mondtam, hogy itt senki nem támadott, segítettek…

József: Akkor nem voltatok ott?

Vő: Nem.

Ilona: … nekem abba, hogy a csomagokat minél hamarabb fölpakoljuk, és akkor, mikor végeztünk a bepakolással, akkor, hát, ki… valaki ajánlotta… azt hiszem te xxxx hívtad fel a rendőrséget, hogy, hogy most meg kell várni, hogy jöjjenek ki.

Vő: Én is mondtam aztán, hogy akkor inkább várjuk meg

Ilona: Várjuk meg, hogy ne az legyen, hogy megfutamodunk, és akkor, amikor egy jó óra, másfél óra múlva a rendőrök, két rendőr kijött, akkor először a bejelentőt hallgatták meg, azt nem tudom, hogy ő mit mondott, és utána engem is, meg, meg a vejemet, lányomat is meghallgatták. Én elmondtam, hogy mit láttam, hogy én nem láttam, hogy rátámadt volna a vejem, ő akadályozott abba, hogy, hogy segítsenek nekem a nehezebb csomagokat berakni, és… és… hát…

József: Semmilyen külsérelmi nyom nem…

Unoka: Bármilyen sérülés volt-e rajta?

József: Semmi nem volt látható.

Ilona: Én nem láttam semmilyen sérülést.

Vő: A rendőrök is beszéltek vele, és ők is látták, hogy nem vérzik, két lábon áll, tehát hogy nincs semmi, ami…

Ilona: Igen. Úgyhogy mi nem tapasztaltuk azt, hogy… hogy megsérült volna.

Vő: Ühüm. Hát amúgy szerintem ennyivel ennyi. Tehát, hogyha mindenki ugye ezt mondja, meg ugye ez is történt, akkor ezt majd most itt leírjuk.

Unoka: Az anyagi részét hogy, ugye, semmid nem maradt…

Vő: De annak nincsen köze a feljelentéshez.

Ilona: Az egy másik dolog lesz xxxxx.

Katalin: Az egy másik dolog. Az már majd mi elmegyünk egy jó ügyvédhez, amit xxxxx-ék mondtak, mert xxxx ő nem ér egy kalap szart se, ő arra jó, hogy adásvételi szerződést csináljon, de itt xxxxxx-i ügyvéd egy se. Úgyhogy ajánlottak egy miskolci ügyvédet, és akkor ahhoz el fogunk menni, és akkor…"

***

A jogi képviselő értetlenül állt az ügy előtt: miért küld meg a vádlott egy olyan bizonyítékot a rendőrségnek, amely feketén-fehéren igazolja, hogy neki és családjának szándékában állt az akkor 78 éves Ilonát hamis tanúzásra bírni? Miért szolgáltat bizonyítékot önmaga ellen? És ezzel miért emeli be az ügybe a lányukat, aki mindvégig látványosan igyekezett távol maradni a bűncselekménytől?

"Ez a nővérem magánakciója volt" – mondja Andrea, aki mára biztos abban, hogy Katalin egyedül döntött a hangfelvétel eljuttatásáról a rendőrségre, és gondolatmenetét a bírósági ítélet után történtek igazolni látszanak. De ne szaladjunk ennyire előre!

Az alábbi elemzés készült el a teljes hanganyag leiratához, amely végül nem került felhasználásra. Arra, hogy miért nem, sajnos a mai napig nem derült fény, ahogy arra sem, hogy 

a főtörzszászlós asszony miért hamisította meg a bizonyítékot? Mert végső soron ez történt.

Megjegyzések az xxx-i Rendőrkapitányságra 2023. 03. 10-én, xxxxxx xxxxxx által megküldött hanganyaghoz, illetve az arról készült rendőrségi Hivatalos Feljegyzéshez

xxxxx/xxx-xxx/2020. bü.

• A Főtörzszászlós asszony felvezetésében azt írja, hogy "xxxxx xxxxxx megküldött egy hangfeltételt hatóságunk részére, melyen xxxxxx xxxxxxx hallható, ahogy pár nappal az eseményt követően beszél arról, mi történt a szóban forgó napon. A felvételen az alábbi szöveg hallható."
• Ezúton jelzem tisztelettel, hogy a hangfelvételen nem csak xxxxxxx xxxxxxx hallható, hanem másik 4 személy is, így a rendőrségi feljegyzés igencsak eltorzítja a felvételen hallható tartalmat, amely egy határozottan irányított beszélgetés a vádlott és annak családja részéről xxxxxxx xxxxxxxx irányába.
• A hangfelvételen – amelyből kiderül, hogy xxxxxx xxxx készítette –, xxxxxx xxxx moderálásával hallható az, amint xxxxxx xxxx, xxxxxx xxxxxx, xxxxxxxx xxxxxxx xxxxx és xxxxxx-xxxxxx xxxxx instruálják xxxxxxx xxxxxxx-t.
• A rendőrségi Hivatalos Feljegyzésben a Főtörzszászlós asszony által használt idézőjel több mint megtévesztő, mivel szó szerinti idézetre utal. Ezzel szemben a feljegyzésből nem csupán a vádlott és családtagjai közbeszólásait hagyta ki, hanem xxxxxxx xxxxxxx-t sem sikerült pontosan idézni. A feljegyzés végén például Főtörzszászlós asszony ezt írja: "És amikor kijöttek először a vejemet hallgatták meg, nem tudom ő mit mondott én elmondtam, hogy mit láttam hogy nem láttam hogy rátámadt volna a vejem…" A hangfeltételen azonban a kérdéses résznél ez hangzik el: "…és akkor, amikor egy jó óra, másfél óra múlva a rendőrök, két rendőr kijött, akkor először a bejelentőt hallgatták meg, azt nem tudom, hogy ő mit mondott, és utána engem is, meg a vejemet, lányomat is meghallgatták. Én elmondtam, hogy mit láttam…"
• A hangfelvétel az idővonalon a bűncselekmény után, de még xxxxxx xxxxxxx xxxxxxxxx-en, 2020. július 2-án tett rendőrségi tanúvallomása előtt került rögzítésre, így nem írja felül xxxxxxx xxxxxxx két másik, xxx-en tett vallomását (2020. augusztus 4-én és 2021. április 16-án), melyek közül az elsőben a tanú elmondja, hogy "xxxxx és férje megkértek, hogy úgy nyilatkozzak a rendőrségen, hogy a xxxxxxx kezdte, és elesett, akkor ütötte be a fejét – nem pedig xxxxxx bántalmazta –, mert különben, ha mást mondok, xxxxxx megöli xxxxxxx-t".
• Ez a hangfelvétel egyértelműen bizonyítja, hogy xxxxxxx xxxxxxx-t már néhány nappal a bűncselekmény után is befolyásolták azért, hogy a veje, xxxxxx xxxxxx védelmében tanúskodjon.
• A hangfelvételen xxxxxx xxxx 2 alkalommal mondja azt, hogy a felvételt saját részre készítik ("úgyis csak magunknak csináljuk", "ez úgyis csak nekünk szól"), ami bizonyítja, hogy egyrészt xxxxxxx xxxxxxx-t félrevezették a hangfelvétel céljával kapcsolatban, másrészt utal az elkészítés valódi okára: a xxxxxx család tagjai így próbálták egyeztetni, összehangolni majdani vallomásaikat.
• Figyelemreméltó, ahogyan xxxxxx – aki saját vallomása szerint nem volt a helyszínen a bűncselekmény pillanatában – már a felvezetőjében egyértelművé teszi, mire "kell koncentrálni", mi "a lényeg" ("jogos önvédelem"), ugyanakkor a felvételen egyszer sem hangzik el, hogy xxxxxx xxxxxx megütötte volna xxxxxx xxxxxxx-t, amit az orvos szakértő viszont igazolt. Ez arra utal, hogy sem a xxxxxx család, sem xxxxxxx xxxxxxx nem értette meg az instrukciókat.
• xxxxxx-xxxxxx xxxxx a férjéhez hasonlóan befolyásolja xxxxxxx xxxxxx-t, amikor azt mondja, hogy "valami előzmény is legyen, hogy miért, ne az legyen, mert hogy mi rángattunk el onnan".
• xxxxxxx xxxxxxx érzelmi állapota jól kivehetően zaklatott, érezhető a xxxxxxx xxxxxx-val szembeni sértettsége, ugyanakkor mesterkélt is, mivel "másik lányom"-ként és "vejem"-ként nevezi meg a felvétel pillanatában vele egy asztalnál ülő xxxxxxxx xxxxxxx xxxxx-t és xxxxxx xxxxxx-t, akiket spontán módon xxx-ként és xxxxx-ként szólítana.
• Figyelemreméltó xxxxxxxx-xxxxxxx-xxxxxx alábbi megjegyzése is: "Agresszív volt. Azt mondta, takarodjál a portámról, mit nem értesz ezen, és akkor jött felém. Akkor kezdett el engem… akart ütni." Akart ütni. Még beszédesebb azonban, ami nem hangzik el a tanú szájából a mindössze néhány nappal az esemény után rögzített hanganyagon: egyetlen szót sem ejt a mellkason vágásáról és a sérüléséről, amelyet állítólagosan a testvére támadása okozott, s amelyet hangsúlyozottan kiemelt a xxxxxxx xxxxx-val történt szembesítése során.
• A sértett állítólagos ittas állapota is felmerül a beszélgetésben, amikor xxxxxx xxxx megszakítja xxxxxxx xxxxxxx-t azzal, hogy "valahogy ugye, ez úgyis csak nekünk szól, hogy valahogy a földre került. Tehát azért ő közben elesett". Erre a felvetésre viszont nem xxxxxxx xxxxxxx reagál elsőként, hanem xxxxxx xxxxxx, aki azt mondja "hát eléggé ittas állapotban volt". Majd xxxxxx-xxxxx xxxxx szólal meg: "igen, az hogy ivott alkoholt". xxxxxxx xxxxxxx ezt követően mondja csak azt, hogy "igen, hát fogyasztott alkoholt. Már előtte való nap megvett egy liter vodkát, utána még fölment másnap Unicumot, tehát látszott rajta, hogy italos állapotba van". Ez az állítás azonban több szempontból is megkérdőjelezhető, nemkülönben összeegyeztethetetlen xxxxxx azon állításával, amely kicsit később hangzik el: "a rendőrök is beszéltek vele, és ők is látták, hogy nem vérzik, két lábon áll". A realitás viszont azt mondja, hogy amennyiben egy 48 éves, 70 kilogrammos nő 24 óra leforgása alatt elfogyaszt 1 liter vodkát, majd pluszban még hozzá meg nem nevezett mennyiségű Unicumot, jobb esetben öntudatlanul fekszik az ágyában, rosszabb esetben pedig alkoholmérgezést kap. Ezzel szemben xxxxxx xxxxxx racionálisan viselkedett, amikor xxxx xxxxx önkormányzati képviselőt hívta segítségül, amikor elzárta a német juhászkutyáit, és a bűncselekmény után sem engedte rá őket a xxxxxx családra, és végül, amikor a rendőrséget hívta. xxxx xxxxx a vallomásában így fogalmazott: "A többiek folyamatosan hangosan beszéltek, hogy részeg, meg hasonlók, meg összevesztek, meg hogy nem tud az anyukájuk xxxxxxx mellett élni. Én nem éreztem xxxxx-án italszagot, és a viselkedése sem volt ittas emberre jellemző, csupán zaklatott volt érthető módon a történtek miatt".
• Ezt követően xxxxxx xxxxxx megkérdezi xxxxx xxxx-tól, hogy "akkor nem voltatok ott?" mire xxxxxx így felel: "nem". xxxxxx xxxxxx azonban az xxx-en, xxxxxxxx xxxxxx xxxxx-nál tett, 2021. március 8-i vallomásának második mondatában így fogalmaz: "Odamentünk tehát, én, feleségem, gyerekeim, és vejem, xxxxxx xxxx, megálltunk a ház előtt, nem mentünk be. A ház a kaputól 6-8 méterre van, nagykapu nyitva volt." Mindez alátámasztja sértett azon konzekvens állítását, mely szerint xxxxxx xxxx és xxxxxx-xxxxxx xxxxx végignézték az eseményeket az utcáról, ezért joggal merül fel a kérdés, hogyan értelmezhető xxxxxx xxxxxx jelen hangfelvételen vejéhez intézett kérdése? "Akkor (tényleg?) nem voltatok ott?" vagy "Akkor (mondjuk azt, hogy?) nem voltatok ott?
• A hangfelvétel végén a xxxxxx család motivációjára is fény derül, amikor xxxxxxx xxxxxxx időskori megtakarítása kerül szóba. xxxxxx-xxxxxx xxxxx kérdez rá az "anyagi részre", majd xxxxxxxx xxxxxxx xxxxx zárja a hangfelvételt azzal, hogy "Az egy másik dolog. Az már majd mi elmegyünk egy jó ügyvédhez, amit xxxxx-ék mondtak, mert xxxx ő nem ér egy kalap szart se, ő arra jó, hogy adásvételi szerződést csináljon, de itt xxxxx-i ügyvéd egy se. Úgyhogy ajánlottak egy miskolci ügyvédet, és akkor ahhoz el fogunk menni, és akkor…" Mindez alátámasztja a sértett 2020. május 20-i tanúvallomása során benyújtott kéziratában szereplő állítását, miszerint: "Közben immár folyamatosan tartotta a telefonos kapcsolatot xxxxxx-val, aki véleményem szerint – kihasználva a helyzet nehézségeit, s teljességgel figyelmen kívül hagyva anyukám korát, egészségi állapotát – kizárólag bosszúvágyból és anyagi érdekből presszionálta arra, hogy a hátam mögött, s engem félrevezetve, majd végül kész tények elé állítva meghozzon egy rendkívül felelőtlen döntést, jelesül azt, hogy mindenféle szóbeli és írásbeli megállapodást figyelmen kívül hagyva xxxxxxxx-re költözik. Mindezt a pandémia és kijárási korlátozás kellős közepén!"
• Nem hagyható figyelmen kívül a beszélgetés lezárása sem xxxxx részéről, aki miután megtárgyalták, hogy szerintük semmiféle jel nem utalt xxxxxxx xxxxxx sérülésére – a vallomásaikban ezt már nem sikerült érvényre juttatni –, kijelenti, hogy "Ühüm. Hát amúgy szerintem ennyivel ennyi. Tehát ha mindenki ugye ezt mondja" – majd gyorsan hozzáteszi – "meg ugye ez is történt".

8. rész / Ügyészi munka, bírói munka

A vádirat 2023. április 19-re datálódott, tartalmát tekintve a jogi képviselő "fércmunkaként" jellemezte, Andreát viszont örömmel töltötte el, mert szemben a rendőri munka két és háromnegyed éves időtartamával, az ügyészi munka mindössze néhány hetet vett igénybe.

Idézet a vádiratból:

"A tényállás alapján xxxxxx xxxxxx-t  v á d o l o m  a  Btk.164.§ (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés szerint minősülő súlyos testi sértés bűntettével.

Bejelentem, hogy:

• a vád tárgyává tett bűncselekmény elbírálására a Be. 19. § és a 21. § /1/ bekezdése alapján az xxx-i Járásbíróságnak, a vádemelésre és a vádképviselet ellátására a Be. 29. § (1) bekezdése alapján az xxxx Járási Ügyészségnek van hatásköre és illetékessége.

Közlöm, hogy:

• a nyomozás során 64.765. Ft bűnügyi költség keletkezett.

Indítványozom, hogy a bíróság a Be. 740. § (3) bekezdés és a (2) bekezdés a) pontja szerint tárgyalás mellőzésével, az ügyiratok alapján büntetővégzésben

– a vádlottal szemben a Btk. 37.§ (2) bekezdés a.) pontja szerint börtön fokozatú szabadságvesztés büntetést szabjon ki, amelynek végrehajtását a Btk. 89.§ (1) bekezdése alapján próbaidőre függessze fel,

• a Be. 574. § (1) bekezdése alapján a nyomozás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére kötelezze a vádlottat."

A büntetővégzés gyorsított eljárásban született meg, egyetlen hét alatt, 2023. május 2-án, jogerőre pedig május 15-én emelkedett:

"xxxxxx xxxxxx vádlottal szemben testi sértés bűntette [Btk. 164. § (1) és (3) bekezdés] miatt 8 (nyolc) hónap szabadságvesztést szab ki.

A szabadságvesztés büntetés végrehajtását 1 (egy) év próbaidőre felfüggeszti.

A szabadságvesztés büntetést – végrehajtásának elrendelése esetén – börtönben rendeli végrehajtani.

A vádlott a szabadságvesztés büntetésből – végrehajtásának elrendelése esetén – legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

Kötelezi a vádlottat, hogy a Budapest Környéki Törvényszék Gazdasági Hivatalának felhívására fizessen meg 64.765,- Ft (hatvannégyezer-hétszázhatvanöt) bűnügyi költséget az államnak.

A büntetővégzés ellen fellebbezésnek helye nincs, de a kézbesítéstől számított 8 napon belül az ügyész, a vádlott és a védő tárgyalás tartását indítványozhatja."

Andrea jogi képviselője az igen méltányos büntetés után kicsit bosszúsan jegyezte meg a gyorsított eljárásra utalva, hogy 

"azért nem ugyanaz otthon, a fotelben ülve elolvasni az ítéletet, vagy egy tárgyaláson felállni és sokak társaságában végighallgatni, majd bocsánatot kérni".

9. rész / Kártérítés

"Mire megszületett a bírósági végzés, az ügyvédi költségeim elérték a 800 ezer forintot" – mondja Andrea, amikor a büntetőügy lezárását követő történésekről kérdezem. El kellett döntenem, hogyan tovább, mit kezdjek ezzel a költséggel, amely megfizetésére kizárólag azért volt szükség, mert egy jogi képviselőnek kellett elvégeznie azt a munkát, amely a rendőrség feladata lett volna: a bizonyítékok alapján eljuttatni az ügyet a vádemelésig. Szolgálunk és védünk ugyebár…

Nem kellett sokáig gondolkodnom annak az abszurditásán, hogy a rendőri munka nekem, mint áldozatnak generált csak iszonyatos költséget, s a kártérítés valójában már az igénylése előtt elvesztette kártérítés jellegét, mivel jó esetben is csak az igazság érvényre juttatásába fektetett összeget fedezi majd. Szóval, azt mondtam, persze, csináljuk, legalább a null szaldót érjük el!"

Andrea ugyanis kizártnak tartotta, hogy a nővére hajlandó volna önként megfizetni a jóvátételi díjat, hiszen a "közvetítői eljárást" is elutasították. Igaz, akkor még nem született jogerős büntetővégzés, és a férjét még nem ítélte el a bíróság 8 hónap szabadságvesztésre, amelyet egy évre felfüggesztettek.

A jogi képviselő, betartva a szokásos ügymenetet, a végzés jogerőre emelkedését követően írt egy levelet Józsefnek, amelyben egymillió forintos kártérítés és 254 ezer forintos ügyvédi költség megfizetését kérte – hajszálra ugyanannyit, mint a közvetítői eljárás során. Leírta továbbá azt is, hogy az összeg meg nem fizetése esetén elindítja a polgári pert, mely során markánsan emelkednek majd a költségek, amelyet végül, így vagy úgy, de Józsefnek kell megfizetnie.

Ezt követően váratlan esemény történt: József képviseletében egy budapesti ügyvédnő jelentkezett, aki némi alkudozás után közölte Andrea jogi képviselőjével, hogy ügyfele hajlandó megfizetni a kártérítést.

Itt érdemes visszaidézni Andrea mondatát, amely szerint a hangfelvétel körüli kavarás "a nővérem magánakciója volt".

Mi történhetett? Andrea szerint Katalinra vall az a butaság és rosszindulat, amely a hangfelvétel rendőrkézre adását jellemezte.

"Kati vélhetően úgy gondolta, hogy a felvételből más is azt hallja és azt látja majd meg, amit ő hallani és látni akar. Azt, hogy anyu miket mond rólam. Tipikus esete annak, ahogyan a valóságot próbálja ráhajlítani a saját elképzeléseire, és persze azt is valószínűsítem, hogy ismét éket akart verni anyám és énközém."

Nem sikerült neki? – kérdezem, mire Andrea azt mondja, hogy kétségtelenül kemény pár hét volt, mire feldolgozta az elhangzottakat, de aztán minél gyakrabban olvasta el a hiteles leiratot, egyre inkább a lehetőséget látta meg benne. És igaza lett, de nem úgy, ahogy akkor gondolta.

Minderre a kifizetésnél derült fény, ahol Katalin annak ellenére sem jelent meg, hogy előzőleg szürreális követelésekkel állt elő az egyezségbe foglalandók tekintetében.

"Teljesen testidegen dolgokat szeretett volna, például, írjuk bele, hogy neki anyám temetési költségéhez egy fillérrel sem kell majd hozzájárulnia, és hogy soha többé nem keressük őket, semmilyen ügyben. Ezeknek a bűncselekményhez és a férje által megfizetendő kártérítéshez semmi köze nem volt."

A jogi képviselő Katalin ötletei kapcsán csak annyit jegyzett meg halkan, hogy "ez hülye", majd azt ajánlotta, hogy az egyezség szövege marad, de Andrea hajlandó a tartási szerződés egy másolati példányát átadni, amely már azelőtt rendelkezett a temetéssel járó kötelezettségekről Andrea felé, mielőtt Kati követelte volna – egy évvel a bűncselekmény előtt született. Ironikus, hogy Katalin ezt olvashatta is abban a három hónapban, amikor Ilona náluk tartózkodott, de sem akkor, sem azt követően nem ismerte fel azt az egyszerű tényt, hogy a tartási szerződésre, melyet az anyja és a húga kötött, semmilyen ráhatást nem gyakorolhat – ahogy a megkötése, úgy az esetleges megszüntetése is csak és kizárólag a két érintett döntése.

"Döbbenet volt az igyekezete, hogy feltételeket szabjon a maga beteg módján. Kínos volt. Nekünk volt kínos, amit a temetés kapcsán előadott, és az ügyvédek megütközését keltette. Persze mi megszoktuk már, hogy ilyen, apu temetéséből se akart részt vállalni, pedig örökölt utána vagy 7 millió forintot. De ő tényleg ilyen"

– fűzi hozzá Andrea.

2023. augusztus 7-én volt a kifizetés, amelyet úgy szerveztek, hogy ne legyen személyes találkozás a felek között – mindketten a saját budapesti ügyvédjük irodájában tartózkodtak, s Andrea jogi képviselőjének a kollégája juttatta el A-ból B-be az aláírandó dokumentumokat.

"Az utalásnál konstatáltuk, hogy a lányuk számlájáról érkezett a pénz, és az ő aláírása szerepelt tanúként az egyezségi megállapodáson is. Kati nem jelent meg a kifizetésnél, holott a tartási szerződés másolatát ő követelte, és neki kellett volna aláírni a dokumentumot, amelyen átveszi. De akkor már tényleg azt mondtuk, hogy mindegy, hogy nem szabályos, fütyülünk rá, csak legyen már vége."

Andrea rekonstrukciója szerint a hangfelvételnek volt köszönhető a hozzáállás megváltozása, ő ugyanis írt egy e-mailt a büntetővégzés jogerőre emelkedése után a nővérének, amelyhez a lányukat is csatolta. Ebben a levélben vázolta fel, hogy mi lesz a következő lépés, egyúttal megköszönte a hangfelvétel eljuttatását a rendőrséghez, amely bizonyította, hogy 

"négy felnőtt hogyan vesz rá egy idős, gyászoló özvegyet a hamis tanúzásra".

"A nővérem e-mail címéről hibaüzenet érkezett, ekkorra már megszüntette, nem újdonság nála a struccpolitika, de a lányuk megkapta a levelet. Gondolom, ekkor borult ki a bili, ekkor szerzett tudomást az unokahúgom arról, hogy akarata ellenére az anyja beemelte őt az ügybe. A lány egy multinacionális cégnél dolgozik, ahol azért 3-6 havonta bekérik az erkölcsi bizonyítványt, vélhetően ezért sem tanúskodott, ezért sem vállalt semmiféle közösséget az apjával. Szerintem már akkor is félrevezette őket Kati, amikor iderendelte a bűncselekmény napján. Nem volt indokolt a jelenlétük, nem is segítettek, nem volt szükség plusz autóra sem a költözéskor, szóval tényleg csak biodíszletnek használta őket az erődemonstrációja végett – lássam, hogy négyen állnak velem szemben" – mondja Andrea.

***

Összegzésként csak annyit fűz hozzá, hogy mára megrendült a bizalma a rendőrséggel szemben.

Általánosítani nem akar, ki is emeli, hogy a feljelentését rögzítő rendőrnő együttérző és segítőkész volt, ahogy a járőrök is, de ezt követően az ügy egy olyan főtörzszászlós asszonyhoz került, aki a nyomozás során mindvégig kifejezetten kelletlenül és elutasítóan viselkedett. 

"Úgy éreztem, mintha én lennék a bűnös, mintha mindent megtenne azért, hogy az elkövetőt védje, mintha direkt húzná az időt. Mintha azt akarná, hogy ebből az ügyből ne legyen ügy. Az eljárásából nem csak a szakértelem, de a lélek is hiányzott, amellett tetten érhetőek voltak a jogsértések. És tegyük hozzá, nem egyedül, hanem a felettese jóváhagyásával dobta el az ügyet. Aki egy másik nő volt, szintén nő volt."

Vélsz szándékosságot felfedezni a rendőrnő viselkedésében?

Erre sosem kapunk választ. Az világos, hogy számos inkompetens ember ül számos munkahelyen, és ők  folyton tévednek. 

Viszont statisztikailag az esélye annak, hogy valaki rendre csak egy irányba tévedjen, az egyik félnek kedvezve, konkrétan nulla.

Kimondhatjuk, hogy Józsefet felbujtották?

Az elmúlt tíz év során egyetlen egyszer találkoztam és beszéltem ezzel az emberrel – aki egyébként tényleg egy nyolcéves szellemi szintjén áll és csak kalapács volt a kézben – , apám halálakor. Ekkor már rendkívül ellenséges volt, követelőző, hisztérikus, ennek ellenére akkor is gesztust tettem felé és Kati felé, lemondtam egy olyan ingóságról, amit ők akartak, de közösen örököltük. Egy utánfutóról van szó – ironikus, hogy azzal jöttek a házamhoz –, amelyet ők használtak, de nem íratták át apám nevéről, kényelmesebb volt így, hogy apu fizeti a költségeit. Józsit akkor kizárólag az utánfutó érdekelte, nem köszönt – a szembesítésen sem egyébként –, nem nyilvánított részvétet, közölte velem, hogy "apád is megmondta, hogy te bolond vagy", majd követelte a futót. Jópofa, nem? Én meg lemondtam róla, a családi szlogen jegyében, a "békesség kedvéért".

Akkor úgy tűnt, mintha a nővérem elhitette volna vele, hogy apám halálával belőle valamiféle családfő lesz. Innentől végképp elszabadult a pokol. De hangsúlyozom, Józsinak velem kapcsolatban az elmúlt tíz évből ez az egy valós, személyes élménye volt, semmi egyéb. Ez pedig pozitív élmény volt. Akkor mégis honnan ez a pusztító gyűlölet? Nem nehéz kitalálni.

Elégedett vagy a büntetéssel és a kártérítéssel?

A büntetésnek számomra annyiban volt jelentősége, hogy a társadalom ne azt üzenje, a rendőrség, az ügyészség, a bíróság ne azt mondja, hogy nincs itt semmi látnivaló, garázdaság volt, egy verekedés, haladjunk. Mindezt csak azért, mert könnyebb képtelen hazugságokra hivatkozva letudni egy ügyet, mint becsületesen dolgozni rajta. 

A szűkebb és tágabb rokonság eddig is elfordította a fejét, olyan üzeneteket közvetítve számukra az évek során, amelyekből azt a következtetést vonták le, hogy persze, megtehetik ezt is, azt is, úgysem lesz következmény. És ők mindig emeltek a téten. Ha annyiban hagytam volna, mi lett volna a következő lépés? Nem tudjuk meg, szerencsére. Szóval kényszerpálya volt ez a javából. 

Mindenesetre az a hivatali testtartás, amelyet én megtapasztaltam, az elkövetőt védte, és mondjuk ki nyíltan, ez nem épp a bűnmegelőzést célozza. Sőt. Bele sem merek gondolni, mi történik azokkal az áldozatokkal, akik nem tudják megfinanszírozni az igazuk érvényre juttatását.

Ami pedig a kártérítést illeti, ahogy említettem, kármentés zajlott. 800 ezer forint volt az ügyvédi költségem, a maradék kétszázezret pedig a kifizetés napján eladományoztam: nagyobb részt az Erzsébet Hospice-nak utaltam, ahol apu meghalt, kisebb részt pedig egy közeli menhelynek, ahonnét egy kutyát befogadtunk, mert a német juhászaim sajnos 2023-ban átléptek az örök vadászmezőre. Az idősebbet a nővérem vejével történt szembesítés másnapján veszítettem el, a fiatalabb két hónapra rá ment utána. Nehéz év volt, minden szempontból.

Epilógus

Lassan egy éve, hogy megszületett az ítélet, kíváncsi voltam az utóéletre, hogy mi történt azóta a családdal.

Sikerült lezárni, megemészteni a történteket, vagy a lelketekben folytatódik?

Jó kérdés – mondja Andrea –, nem hiszem, hogy valaha is sikerül a teljes lezárás, viszont az idő múlása segít. Közvetlenül a kifizetés után érdekes módon nem a megkönnyebbülés uralkodott el rajtam – és anyun sem –, hanem egyfajta ürességérzet, szomorúság. Amikor három éven át nem telik el úgy nap, hogy ne nyomasztana az, ami veled történt, hirtelen furcsa érzés megszabadulni a tehertől.

Van kapcsolat a nővéredékkel vagy kívánsága szerint megszakadt?

Tavaly szeptemberben, anyu kérésére írtam egy levelet a lányának, az egyetlen unokának, remélve, hogy a kifizetésben játszott szerepe miatt talán átgondolja a szintén egyetlen, élő nagyszülőjével a kapcsolatát. Ezt is írtam neki: hogy ami történt, megtörtént, nem tudunk változtatni rajta, de gondolja át, mit szeretne a nagymamájával, aki a nevelésében igen nagy szerepet vállalt, és ez egyedül az ő döntése – ha akar vele kapcsolatot, a mamája örülni fog, ha nem, akkor meg anyám azt lesz kénytelen tudomásul venni. Nem érkezett válasz.

Hogy fogadta anyukád?

Nehezen. De nincs ráhatásunk, egyikőjükre sem, és ezt neki is meg kell értenie. Ősszel még nagyapám régi, romos síremlékét is megcsináltattuk Matyóföldön, anyám apjáról van szó, de a hét másik unoka egyike sem köszönte meg, nem érdekli őket, pedig a többségük ott van helyben. Ez egy ilyen rokonság. Idén januárban pedig anyu stroke-ot kapott, szerencsére nagyon gyorsan kiszúrtam, a mentők is gyorsan ideértek, így az ellátást is villámsebesen kapta meg a János Kórházban, hat napot töltött bent, azóta hál' Istennek tünetmentes. 

Az esemény után három napig gondolkodtam, hogy értesítsem-e a nővéremet vagy sem, az eszem azt mondta, hogy fölösleges, a szívem meg azt, hogy mégiscsak a gyereke. Felhívtam, de a szokásoson kívül semmi sem történt: arról beszélt, hogy a férje miattam van börtönben (nincs ott), hogy ő milyen beteg (nem az, csak überelni kellett valahogy egy stroke-ot), és hogy én mindezt a pénzért csináltam. Ja, és anyu meg nem érdekli.

Mit mondtál erre?

Mit lehet mondani erre?